2018. május 2., 10:40

A Losonci járásban kevesebb a magyar iskolába íratott gyermek

A Losonci járásban kevesebb a magyar iskolába íratott gyermek, mint az elmúlt években volt. A 2015/16-os tanévben volt a legmagasabb a beíratottak száma, 207. Tavaly már csak 174, idén pedig 151 gyermeket írattak be szüleik az első évfolyamba. A teljes szervezettségű iskolák közül Ragyolcon 6, Nagydarócban 7, Losoncon 12 elsőst várnak szeptemberben. A kisiskolák elsőseinek a száma 4 és 10 között mozog, kivéve Sídet, ahol a tavalyi 15-ről 17-re nőtt a beiratkozók száma.

kohary4.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Iskola archívuma

Losoncon az utolsó "erős" évfolyam 2006/2007-ben volt, amikor 21 volt a beíratott gyerekek létszáma. Ezt követően a létszám 10 alá esett. Az utolsó kilenc évben viszont, főként a beiratkozási kampánynak köszönhetően, stabilizálták a helyzetet, és átlagosan 12-16 a beíratott gyerekek létszáma.

Idén is sikerült ezt elérni, bár a mostani évfolyamban általában kevés gyerekről beszélhetünk, mégis jövőre 12 gyerekből álló első osztályt sikerül megnyitnunk. A kevés gyerek természetesen hátrány, de pedagógiailag viszont mindenképpen előny. Sokkal intenzívebben tudunk foglalkozni a gyerekekkel, pontosan abban az időszakban, amikor a legfontosabb dolgokat kell elsajátítaniuk: írás, olvasás, számolás, és természetesen a tanulás utáni vágyakozás. A kis létszám tehát előny is lehet

magyarázta Csúsz Péter, a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda igazgatója.

Fotó:  Iskola archívuma

Füleken járnak a legtöbben magyar iskolába. A város legnagyobb alapiskoláját, a II. Koháry István Alapiskolát jelenleg 562 diák látogatja. Az iskola igazgatója, Bozó Roland portálunknak elmondta: a demográfiai mélypont, azaz az előrejelzett beiratkozók létszáma, beigazolódott. Ugyanis, míg két évvel ezelőtt 162 beiratkozó gyermek volt, tavaly pedig 138, idén csupán 121 gyermek iratkozott be a füleki magyar és szlovák iskolákba. 

„Ehhez viszonyítva azt mondhatom, hogy elégedettek vagyunk, ugyanis a beiratkozók számából adódó százalékot, azt ugyanúgy, mint az előző években, idén is sikerült teljesítenünk. Gyakorlatilag 40 gyerek, az azt jelenti, hogy a beiratkozók 1/3-a a mi iskolánkba jelentkezett“- nyilatkozta. 

Így jövőre is három osztályt tudnak nyitni. Az még kérdés, hogy három teljes értékű első osztályt, vagy pedig két első és egy felkészítő osztályt indítanak, mivel a gyerekek nagy többsége kiváló eredményeket ért el az iskolaérettségi teszten.

Bár az igazgató elégedett az eredménnyel, az előző évek statisztikái erősebbek voltak. „Az elmúlt öt évben, vagy akár még visszamenőleg is, nagyságrendileg olyan 40 és 50 tanuló közötti a beiratkozók száma. Tavalyelőtt és négy éve volt több, amikor megközelítettük a 60-at is. Két éve három első osztályt és egy nulladik osztályt tudtunk nyitni, 58 beiratkozóval“- tette hozzá. 

Fotó:  Iskola archívuma

 Palík Éva, füleksávolyi anyuka kisfiával érkezett a II. Koháry István Alapiskolába. Mivel ő, a párja és nagyobb fia is ebben a tanintézményben tanult, ezért nem volt kérdés, hogy kisebbik fiát is ide íratja.

„Én teljes mértékben elégedett vagyok. Jó emlékek fűznek az intézményhez. Úgyhogy ezért szerettük volna, meg természetesen azért, mert magyarnak valljuk magunkat, és magyar iskolába szeretnénk adni a gyereket“- mondta az anyuka.

Mihály Katica szintén a Koháry mellett tette le a voksát. Több indokot is felsorolt, miért éppen a magyar, és miért éppen a Koháry. „Én is magyar vagyok, és úgy gondolom, így őrizhetjük meg magyarságunkat, így maradhatnak meg a magyar iskolák. A magyar nyelv a világon a legnehezebb, és ezt a gyermekeim ajándékba kapják”- mondta Katica. Nem mellesleg ő és fia is itt tanult, jó tapasztalatai vannak úgy a tanári karral, mind az igazgatóval, így biztonságban érzi csemetéjét az intézményben.

Fülek másik tanintézményének, a Mocsáry Lajos Alapiskolának jelenleg 17 osztályban 325 diákja van. Simko István, igazgató, portálunknak elmondta: szorongva várták a beiratkozást, mert tudták, hogy az óvodákban is kevesebb a gyermek.

„Tudtuk, hogy körülbelül mennyien jönnek a Daxner Utcai óvodából. Mindig olyan 10-11-es létszámról beszélhetünk, ami idén is bejött. A két nap alatt 25 gyermek választotta a mi iskolánkat”- hangsúlyozta Simko. Az intézmény így két első és egy felkészítő osztályt indíthat.

Mihály Rita, gömörsídi kislány, jövendőbeli elsős, édesanyjával érkezett a beiratkozásra. Rita bár még olvasni nem tud, viszont számolni és a nevét leírni már igen. Édesanyja, Szabina is azt szerette volna, hogy gyermeke az anyanyelvén tanuljon, hisz számára ez a legtermészetesebb, ezen tudja kifejezni magát. Mihalovics Erika szintén a Mocsáry Lajos Alapiskolát választotta, immár harmadszor.

„Számunkra egyértelmű volt, hogy harmadik gyermekünket is magyar nyelvű alapiskolába íratjuk! El sem tudnánk képzelni másképp. De ez nem azt jelenti, hogy nem tanulunk szívesen idegen nyelveket. A Mocsáry Lajos Alapiskolának is harmadjára szavaztunk bizalmat, mivel kis közösségben, nagyon jó tanárok körében fog gyermekünk tanulni, a lakóhelyünkhöz közel”- mondta Erika.

Mindkét alapiskola szorosan együttműködik az óvodákkal, nyitott napokat, közös rendezvényeket szerveznek, hogy a lehető legtöbb gyermeket írassanak a szüleik magyar iskolába. Bár kisebb-nagyobb ingadozásokat minden évben tapasztalni, a felvidéki magyar oktatási nyelvű általános iskolák elsőseinek száma az elmúlt 5-6 év során viszonylag stabil számot mutatott, 3500-3600 között mozog a magyar iskolába íratottak száma.

Tavaly országos szinten 3505 tanulót írattak első osztályba. Az idei eredmények gyengébbek lesznek a tavalyinál. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a hét végén hozza nyilvánosságra az adatokat.

kohary4.jpg
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.