A duális képzés fellendítése a cél
A Nagyszombat Megyei Önkormányzat elöljárói a múlt hét folyamán a megyei iskolák képviselőivel és a munkáltatókkal tárgyaltak a duális képzés lehetséges fejlesztéséről.
A megye elöljárói öt nap alatt négy találkozón vettek részt. „Nagyszombat megye dolgozói az Állami Szakképzési Intézettel együttműködve Holicson, Nagyszombatban, Pöstyénben és Dunaszerdahelyen találkoztak. Jelenleg hat iskola nyújt duális képzést a megyében, és további húsz iskola tervezi ennek a képzésnek a bevezetését" – tájékoztatott Patrik Velšic, Nagyszombat megye szóvivője.
Annak érdekében, hogy ez a fajta képzés hatékonyabban működhessen, a megye létrehozott egy Dual team nevű, szakértőkből álló csoportot, melyet iskolaigazgatók, belső és külső munkatársak, sikeres diákok és szakképesítést szerzett abszolvensek alkotnak. A platform célja, hogy egy egységes regionális stratégiát hozzon létre a szakképzéssel kapcsolatban. A projektet a Nagyszombat Megyei Önkormányzat iskolaügyért, tudományért, kutatásért és regionális fejlesztésért felelős részlege támogatja, az eredményeit pedig a szülők, a diákok, a nyilvánosság és a munkáltatók is kihasználhatják majd" – tette hozzá a szóvivő.
A platform által létrehozott stratégiának négy alapvető pillére van. „Fő célunk, hogy fejlesszük a regionális szintű szakképzési kínálatot, és hogy egységes stratégiát dolgozzunk ki a munkáltatókkal. Ezen kívül szeretnénk elérni, hogy a szülők élénkebben bekapcsolódjanak az iskolákkal és a munkáltatókkal való kommunikációba, valamint hogy a pedagógusoknak lehetőségük legyen előrelépni és fejlődni“ – fejtette ki a megye szóvivője.
Forrás: TASR