2019. április 29., 14:51

213 beíratott gyermek, 10 első osztály Dunaszerdahelyen

A Csallóköz szívében az idén a szokásos egy hétnél kissé rövidebb ideig tartott a beíratás, a húsvéti ünnepek miatt. Ez azonban nem jelentett gondot az iskolaköteles gyermekek szülei számára, akik a város négy magyar alapiskolája közül választhattak második otthont csemetéiknek, ahol ősztől már a betűvetést tanulhatják és elmerülhetnek a tudás birodalmában.

GDPR és az iskolák
Iskolaotthonos program és mozgásterápia

A Vámbéry Ármin Alapiskolába 78 kisgyermeket írattak be, tájékoztatott Masszi János igazgató. Három osztály nyitására van lehetőségük, ennyire van hely az iskolában. Az érdeklődés a szülők részéről továbbra is nagy, már az első napon rengetegen jöttek. A beíratáskor mindig pedagógusok foglalkoznak a jövendő kiselsősökkel, hogy az esetleges iskolaérettséget érintő problémákra még időben fény derüljön. Beíratáskor előnyt élveznek a vonzáskörzetükhöz tartozók, a helybéliek, valamint azok, akiknek a testvérük már ide jár.

„Legfőbb vonzerőnk az iskolaotthonos program és a mozgásterápia, amit az alsó tagozaton vezettünk be jó néhány éve. Mi azt valljuk, az iskola küldetése az, hogy megtanítsa a gyerekeket, s otthon már inkább csak a pihenésé és játéké legyen a főszerep. Szerencsére olyan visszajelzéseket kapunk, hogy akik hozzánk jártak iskolába, a továbbiakban, gimnáziumokban, szakközépiskolákban is jól megállják a helyüket. Amire büszkék vagyunk, hogy szeretnek a mi iskolánkba járni a gyermekek” – fűzte hozzá az igazgató.

Kívül-belül megújult épületben

Sikeres beíratást könyvelhet el a Szabó Gyula Alapiskola is, amelyet a múlt hét során összesen 91 kisgyermek szülei választottak csemetéjüknek. Kiss Anasztázia igazgatóhelyettes elmondta, ez négy osztály nyitását teszi lehetővé, hármat az iskola épületében, egyet pedig a keleti lakótelepen kihelyezett tagozatukon.

„Maximális létszámmal fogjuk megnyitni az első osztályainkat. Nagy hangsúlyt fektetünk a mozgásfejlesztésre, a tanítási órákba mozgásjátékokat iktatunk be, főleg az első és második osztályban. Gondolom, sokan azért is választják intézményünket, mert kívül-belül teljesen megújult az épületünk, beleértve az iskolakonyhát is, van pályánk és játszóterünk is. A keleti lakótelepi kihelyezett részlegünkkel pedig azoknak kedvezünk, akik ott élnek” – tudjuk meg tőle.

Emelt óraszám jut a zenére

A vasút közelében lévő Kodály Zoltán Alapiskolába 36 gyermeket írattak be, ami két osztály nyitását teszi lehetővé. Hykeš Judit igazgatóhelyettes portálunknak elmondta, a beíratási adatok nagyjából stagnálnak, egyik évben több, másikban kevesebb új gyermek érkezik. A végleges számok valamikor szeptember közepére alakulnak ki. S hogy mit tud nyújtani a Kodály?

„Az alsó tagozaton differenciált oktatás folyik, csoportokban tanulnak a kicsik. A gyermekek képességeinek megfelelő módon történik az ismeretek elsajátítása. Zeneszakos iskolaként egy-egy osztályban emelt óraszámban tanítjuk a zenét, van énekkarunk is, de nagy hangsúlyt fektetünk a kreativitásra, rajzoktatás is folyik iskolánkban” – sorolja az iskolájuk erősségeit.

Személyre szabott oktatás

A város legfiatalabb iskolája, a rendszerváltás után alapított Szent János Egyházi Alapiskola első osztályába szeptembertől 8 kisgyermek kerül. Ez a katolikus iskola attól különleges, hogy itt nagyobb hangsúlyt fektetnek a hit gyakorlására, a vallásos nevelésre.

A kisebb diáklétszám ugyanakkor teljes mértékben lehetővé teszi a személyre szabott oktatás megvalósítását, több figyelem jut egy-egy gyermekre, tájékoztatta portálunkat Aranyossy Teodóra igazgatónő.

Valamennyi iskolavezető megjegyezte, a beíratott gyermekek száma – a halasztások, vagyis az iskolaérettség hiánya miatt – őszig még némileg változni fog.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.