Óév-búcsúztató emlékek, új évi tervek és remények

hirek.sk 2017. december 31., 15:42
POZSONY. Végéhez közeledik a 2017-es esztendő, és hamarosan új remények, vágyak és tervek birtokában köszönthetjük a 2018-as évet. Egy-egy területen kimagasló eredményeket elért felvidéki magyar közéleti személyiségeket - értékteremtőket kértünk fel arra, hogy idézzék fel az idei legszebb és legelszomorítóbb emlékeiket, valamint ecseteljék a következő hónapokra vonatkozó, maguk számára kitűzött feladataikat és a magyar közösségünkre váró kihívásokat. Paulisz Boldizsárt, Géresi Róbertet, Józsa Mónikát, B. Kovács Istvánt, Kovács Ágnest és Ulman Istvánt kérdeztük.

PAULISZ BOLDIZSÁR, az alsóbodoki Szent Kereszt Felmagasztalása Kápolna ötletgazdája és megvalósítója

Melyik pillanatot őrzi meg 2017-ből?

Számomra szeptember 16-a volt a legemlékezetesebb nap, amikor gróf Esterházy János halála után 60 évvel teljesülhetett az ő végakarata. Azt a pillanatot őrzöm meg szívemben, amikor a temetés szertartásaként az urnát családja, valamint 3 ország püspöke és másfél ezres tömeg kíséretében helyezhettük el az alsóbodoki Szent Kereszt Felmagasztalása Kápolnában.

Mi az, amit szívesen kihagyna a mögöttünk lévő év naptárából?

Az alsóbodoki szakközépiskola alapítójaként szomorúsággal tölt el: többszöri kezdeményezésünkre nem tudtuk elérni azt, hogy a központi iskola létrejöttéről és annak megvalósításáról tárgyaljunk. Sajnos, azt látom, hogy iskoláink létszámra évről évre fogyatkozik. Ezt a csökkenést egy központi iskola létrehozásával tudnánk megállítani a Nyitra-vidéken.

Milyen feladatokat ad magának 2018-ban?

Azt szeretném, ha az Esterházy János Zarándokközpont Felvidék Csíksomlyója lenne. A 2018. szeptember 15-én zajló következő püspöki főmisén szeretném, ha megszólalnának Esterházy János lelki üdvéért azok a harangok, melyeket az ő tiszteletére szeretnék öntetni és elkészíttetni. Nincs annál nagyobb áldozat, mint aki önmagát adja övéiért, ezért mindenképpen az Esterházy Zarándokközpont területén felállított harangtoronyban megkonduló harangok megvétele az elsőrendű célkizűzéseim közé tartozik. Szeretnénk felhívást intézni a Kárpát-medence magyarságának közösségeihez, hogy közadakozásból elő tudjuk teremteni az anyagiakat a nagyharanghoz. Mindez rajtunk múlik!

Ön hogyan látja, milyen kihívások várnak az új évben közösségünkre?

Örülnék, ha az Esterházy János Zarándokközpont hozzájárulna a magyar egység megteremtéséhez. Volt már több próbálkozás pártjaink megegyezése érdekében. Hiszem, hogy Esterházy János szellemisége, példája inkább összeköt bennünket, mint szétválaszt. Ennek szellemében még sok a tennivalónk felvidéki magyarságunk megtartása és megőrzése érdekében.

GÉRESI RÓBERT, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese

Melyik pillanatot őrzi meg 2017-ből?

Nehéz egyetlen pillanatot találni az elmúlt évből. A felvidéki magyar reformátusság 2017-ben nagy feladat megvalósításába kezdett. Több mint egy tucat településen magyar óvodákat szeretnénk alapítani, és ennek a programnak a megvalósítása jelenti számomra a legnagyobb kihívást. Inkább ennek a szolgálatnak a mozzanatait jeleníteném meg a kérdésre válaszul. Továbbá a reformáció 500. jubileumi évének alkalmait szeretném megőrizni. Nagyon sok áldott és felemelő együttlétet köszönhetek ennek az évnek. Személyes életemben pedig most adatott meg, hogy eljutottam Izraelbe. Ennek az útnak sok-sok pillanatát szeretném megőrizni.

Mi az, amit szívesen kihagyna a mögöttünk lévő év naptárából?

A tévedéseimet. Nem vagyok politikus, tehát teljesen őszintén mondhatom, hogy voltak tévedéseim. Azonban nem kihagyni vagy elfelejteni szeretném ezeket. Egyik oldalon remény van bennem, hogy Isten helyrehozza azt, amit elrontottam, másik oldalon pedig magam is okulni szeretnék ezekből. Jó lenne, ha „bölcs szívhez” tudnék jutni a negatívumok láttán.

Milyen feladatokat ad magának 2018-ban?

Hivatásomban szeretnék tovább szolgálni. A református egyház megerősödése egyben a felvidéki magyarság erősödését is jelenti. A helyi gyülekezetek életét szeretném erősíteni. Nagyon sok településen a református gyülekezet végvárként él, a magyar nyelv egyetlen közösségi értelembe vett szigete a református gyülekezet. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezek a szigetek tovább éljenek. Nagyon fontosnak tartom, hogy „regionális központjaink”, elsősorban városi közösségeink az Ige hirdetése mellett egyre jobban felvállalják a felvidéki magyar kultúra és nyelv terjesztését. Jelenleg is így szolgálnak, de a bizonyságtétel e formáját erősítenünk kell.

Ön hogyan látja, milyen kihívások várnak az új évben közösségünkre?

Szerintem sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy a közösségi életünket a helyi, regionális vagy országos politikához kötjük. Nagyon fontos a politikai érdekérvényesítés, de nem kizárólagos és messze nem mindenható. Naivitás volna azt várni, hogy a magyar közösségen belüli széthúzás szűnjön meg. Ahol emberek vannak, ott érdek- és véleménykülönbségek is vannak. Én inkább azt szeretném, ha kialakulna, vagy ahol már megvan, megerősödne a közös érdekek felismerésének és azok mentén való közös cselekvésnek a megvalósulása.

JÓZSA MÓNIKA egyetemi oktató és karnagy, a Magyar Arany Érdemkereszt tulajdonosa

Melyik pillanatot őrzi meg 2017-ből?

Sok ilyen pillanat volt, ezek nagy része kemény munkával előkészített hosszú folyamat megérlelődése. Amikor megszületik az eredemény, beérik a gyümölcs, létrejön a varázs. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusával a 2017-es év egyik legnagyobb eredménye a két CD bemutató: januárban az Angyali üdvözlet (bár ennek az előkészületei még az előző évben zajlottak), és novemberben a reformáció 500 éve tiszteletére megjelentetett Az Úr énnékem őriző pásztorom című hanghordozó bemutatója. A tanítókórus 53 éves múltjában még nem volt rá példa, hogy egy évben 2 új hanghordozóval lépjen a közönség elé az énekkar. A galántai kórussal eljutottunk Kárpátaljára, az ottani koncertek, valamint az év többi koncertjei – amiben a 2017-es év igazán bővelkedett, számos felejthetetlen pillanatot őriznek, ami az énekesek lélekemelő, örömteli muzsikálásában, valamint a közönség érzelemgazdag, sok hálával és köszönettel teli visszajelzéseiben jutott kifejezésre. De ide kell soroljam édesanyám 80. születésnapját is, hogy őt családi körben köszönthettük, az Úr mérhetetlen kegyelme, amiért nem lehetünk eléggé hálásak. 

Mi az, amit szívesen kihagyna a mögöttünk lévő év naptárából?

A  magánéletem fájdalmait, az idei és az előző másfél évben szerzett sebeket, megpróbáltatásokat szívesen kihagynám a naptáramból, ha lehetne. Bár tudom, hogy  a nehézségek, kudarcok is tudnak erősíteni, sőt, gyakran ezek lelki növekedésünk, szellemi érlelődésünk mérföldkövei. 

Milyen feladatokat ad magának 2018-ban?

Nem szoktam önmagamanak feladatokat adni, célkitűzéseket állítani az esztendő fordulóján. Az a tapasztalatom, hogy a feladatok, melyeket nekem kell ellátnom, megtalálnak. Lehet, hogy ez céltalan passzivitásnak tűnik, de nem az. Teljes bizalommal Istenre hagyatkozom. Õ az, aki kijelöli életutam feladatait, ami üdvös saját magam, családom, a rámbízottak számára, és mindazokra, akikkel sorsom van. Mindazonáltal pedig úgy vélem, becsülettel, hittel, szeretettel helytállni a hétköznapok kihívásaiban, mindenkori feladat kell legyen valamennyiünk számára.  

Ön hogyan látja, milyen kihívások várnak az új évben közösségünkre?

Minden közösség alapja a szeretet kéne, hogy legyen, illetve a tolerancia, a kölcsönös tisztelet és a megbecsülés. Ha ezek mentén éljük hétköznapjainkat, semmilyen kihívás nem jelenthet leküzdhetetlen akadályt.

B. KOVÁCS ISTVÁN Magyar Örökség-díjas régész, néprajzkutató, gömörológus

Melyik pillanatot őrzi meg 2017-ből?

Sok szép pillanatot tarthatok számon az emlékeim között. Említhetem például a Tompa-breviáriumról vagy a Szent László-legendáról írott könyvem megjelenését, illetve a Csillagház és a gályarab-emlékmű átadását, továbbá A. Tóth Sándor állandó kiállításának a megnyitását, a Gömörország című folyóirat megjelenését és bemutatóját a Műcsarnokban, valamint a rimaszombati Tompa-szobor visszakerülését eredeti helyére, előadásokat Kassától a székelyföldi Bögözig, a Magyar Örökség díjátadóinak felemelő hangulatát... 

A legszebb emléknek azonban az unokáinkkal, Mátéval és Bíborkával töltött időt tekintem, ha pedig egyetlen pillanatra szűkítem az időt, ez kétségtelenül az a pillanat volt, amikor harmadik unokánk, Vince arcát először megláthattam!

Mi az, amit szívesen kihagyna a mögöttünk lévő év naptárából?

Emberek vagyunk, érkezünk és távozunk. Az új ember érkezése megörvendeztet, egy-egy, számomra fontos ember távozása viszont megrendít. Az utóbbi, szomorú alkalmakat kihagytam volna... Ám hiszem és vallom: "Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!".

Milyen feladatokat ad magának 2018-ban?

Csendes évet tervezek. Néhány dologról le kell mondanom, átmenetileg. Az enyéimmel szeretnék több időt tölteni. A folyamatban lévő ügyek rendezésén kívül alapvetően a vissza- és előrepillantásra szánom az elkövetkező évet.

Ön hogyan látja, milyen kihívások várnak az új évben közösségünkre?

A magunkra találás muszája – a sodródás helyett.

KOVÁCS ÁGNES újságíró, a kassai Magyar Jelenlét Házának igazgatója

Melyik pillanatot őrzi meg 2017-ből?

Az életem és a munkám szorosan összefonódik a kassai Rovás ​életével és tevékenységével. Ezért számomra 2017 egyik legfontosabb és a Rovás további munkáját leginkább meghatározó pillanata az volt, amikor október 24-én a nemzetpolitikáért felelős államtitkár ünnepélyes keretek közt átadta a szervezet számára az új központot, amely immár Kassa belvárosában, az Erzsébet utcában található.

Mi az, amit szívesen kihagyna a mögöttünk lévő év naptárából?

Erre a kérdésre a válasz az első válaszhoz kapcsolódik. A Rovás új központja, amelyet saját tulajdonba kapott a Magyar Kormánytól, egy már korábban teljesen felújított épület, ​amit azonban sosem vettek használatba. Emiatt mi voltunk azok, akiknek szembesülniük kellett egy fél évig húzódó műszaki problémával, ami komoly beázást okozott. Sok munkájába és mégtöbb pénzébe került a szervezetnek a hiba elhárítása. Ezeket a hónapokat szívesen felülírnám a naptárban.

Milyen feladatokat ad magának 2018-ban?

​Legégetőbb feladat a Rovás által működtetett Rovart művészeti internetes honlapunk megújítása és két honlap megszerkesztése: a Rovásé és az artResidence-é.

Ön hogyan látja, milyen kihívások várnak az új évben közösségünkre?

Szeretném remélni, hogy 2018-ban végre komolyan elkezdenek foglalkozni a szlovák nyelv újszerű oktatásával a magyar iskolákban. Ugyanis a helyzet elkeserítően rossz, és a jelenleg bevett módszer nem tartható, mert eredménytelen. Biztos van megoldás, csak a szakembereknek végre foglalkozniuk kellene a problémával. És hiszem, hogy ha ez megoldódik, a magyar iskolákba járó tanulók létszama is növekedni fog. Mert a bizonytalankodó szülők látni fogják, hogy a magyar iskolába járó gyerekek is megtanulnak szlovákul.

ULMAN ISTVÁN várhosszúréti fafaragó népművész, a Gömöri Kézművesek Társulásának alapító tagja, az Érdemérem tulajdonosa

Melyik pillanatot őrzi meg 2017 – ből?

A 2017-es esztendő több olyan kihívás elé állított, melyek érzelmileg mély nyomokat hagytak lelkemben. Kettőt közülük azért emelnék ki, mert emberi sorsok hordozói. Augusztus 19-én felavattuk a várhosszúréti templomkertben gróf Esterházy János felvidéki mártírpolitikus emlékművét, halálának 60. évfordulójára emlékezve, tiszteletet adva emberi nagyságának, mely őt hitében, magyarságában még a legnagyobb szenvedtetésben sem tudtak megtörni. Egy hónappal később ugyanitt új emékhelyet hoztunk létre a II. világháborúban elesett magyar katonák tömegsírjánál. Itt található „Gömörország“, de a Felvidék II. világháborús magyar katonáinak a legnagyobb tömegsírja, ahol túlnyomó többségben ismeretlen katonák nyugszanak. Ez idáig 9 katonát sikerült azonosítani. Azok neve most felkerült az emlékműre. A fellelhető hozzátartozók részt vettek ezen a meghitt ünnepségen. 72 év után végre megállhattak a hozzátartozók halottaik sírja felett. Könnyet hullattak a virágok és koszorúk sokaságára. Az egymásra találás könnyei voltak azok. A hozzátartozók és a jelenlévők kézfogásában, ölelésében az „igazi“ emberi melegséget éreztem, amelyre életem végéig emlékezni fogok.

Mi az, amit szívesen kihagyna a mögöttünk lévő év naptárából?

A mögöttünk lévő év naptárából kihagynám a magyarság önmarcangoló, megosztó és öngyalázó megnyilvánulásait. Minket, magyarokat történelmünk során csakis az összefogás, az önbecsülés és a türelmes céltudatos magatartás tudott a megmaradás útján megtartani.

Milyen feladatokat ad magának 2018-ban?

Egetrázó nagy feladatokat nem szoktam magam elé tűzni. A feladatok legyenek azok kicsik vagy nagyok, engem keresnek meg az év folyamán. És én azoknak a tőlem telhető legjobb módon igyekszem eleget tenni és megfelelni.

Ön hogyan látja, milyen kihívások várnak az új évben közösségünkre?

Azt mondják sokan, hogy jó világ van. Dúskál az emberiség az élvezetekben. Akadnak azonban olyanok is, akik a mindennapi megélhetésért, a puszta létért küzdenek. Tényleg jó világ ez?

Nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak sem mindegyikünknek adatott meg a jólét. Immár 100 éve élünk elszakítva, de néhány éve már nem kitaszítva. A magyarok asztalához már a peremvidék népe is odaülhet. És ez jó érzés. De mielőtt az elszakítottak leülnének asztalunkhoz, jó lenne, ha az ökölbe szorult kezek kézfogássá simulnának, és mi magyarok  „RENDÜLETLENÜL“ szeretnénk EGYMÁST.

Nem kell ehhez parancsszó, sem nyugati tőke, csak őszinte testvéri elhatározás, amely minden magyarban ott van.

0 HOZZÁSZÓLÁS