Nyolc éves a Pázmaneum társulás

hirek.sk 2013. október 02., 21:05
DUNASZERDAHELY. Megalakulásának 8. évfordulóját ünnepli október 2-án a dunaszerdahelyi székhelyű Pázmaneum polgári társulás.

Nyolc évvel ezelőtt gyűltek össze azok a lelkiatyák és világi személyek, akik úgy határoztak, polgári társulást hívnak életre a felvidéki magyar katolikusok érdekében és védelmében. Pázmány Péter szellemi örökségét követve a Pázmaneum nevet választották. A civil szervezet azzal a céllal alakult, hogy tagjai az alapvető emberi értékek és a nemzeti identitás megerősítését szolgálják a keresztény erkölcs szellemében a Felvidéken és szerte az egész világban – tájékoztatta portálunkat Karaffa Attila, a Pázmaneum ügyvezető elnöke.

A társulás szempontjából kiemelkedő év volt 2008, mikor a Jó Pásztor Alapítvánnyal és a Mécs László Társulással közösen nyílt levelet fogalmazott meg a Szlovák Püspökkari Konferencia felé. A levében a február 14-i egyházmegyei felosztás kapcsán előállt új helyzetben a magyar főpásztor kinevezésére való igényüknek adtak hangot. A kezdeményezéshez 25 társadalmi és egyházi szervezet csatlakozott, valamint mintegy 25 ezer felvidéki magyar látta el kézjegyével az aláírási íveket, amelyeket szeptember 19-én adták át a Szlovák Püspökkari Konferencia elnökének Pozsonyban.

A Pázmaneum megalakulása óta eltelt hét évben imakilencedeket tartott felvidéki és magyarországi egyházközségekben, valamint a papok és hitoktatók részére több alkalommal ún. Tanulmányi Napot szervezett a Szentatya, illetve a Magyar Katolikus Püspöki Kar által meghirdetett emlékévekhez kapcsolódóan. A társulás a Feltámadási menet szervezésébe is bekapcsolódott. Más szervezetekkel együttműködve Regnum Marianum Akadémia néven keresztény felnőttképzést hozott létre a Felvidéken, illetve az anyaországban. A képzés keretében biblikus, teológiai és egyháztörténeti előadásokat hallgathatnak az érdeklődők. 2006 óta a Jó Pásztor Alapítvánnyal és a komáromi római katolikus plébániával karöltve szervezi meg a társulás a Komáromi Imanapokat.

Az Esterházy-díjjal kitüntetett társulás megalakulása óta mindvégig Esterházy János szellemi örökségét tartotta mérvadónak. Kiadványai és konferenciái, illetve 2011 óta már dunaszerdahelyi emléktáblája révén is megemlékezik a felvidéki magyar mártírpolitikusról – emlékeztetett Karaffa Attila.

0 HOZZÁSZÓLÁS