2018. szeptember 12., 19:48

Német politikus: története egyik legnagyobb hibáját követte el az EP

Története egyik legnagyobb hibáját követte el az Európai Parlament "Magyarország megbüntetésével" - jelentette ki a Sargentini-jelentés elfogadásáról Arnold Vaatz, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának helyettes vezetője szerdán Berlinben.

orban--sargentini.jpg
Fotó: MTI

A magyar közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy nagyon sajnálja az EP döntését, és azt is, hogy számos párttársa részt vett a "Magyarország elleni büntető akcióban". Az EP döntésének "pusztító" hatása lesz, mert "a kelet-európai országok az eddiginél is komolyabban elgondolkodnak azon, hogy miként fordulhatnak el Európától nagyobb anyagi veszteség nélkül" - mondta Arnold Vaatz.

A Sargentini-jelentésben a magyar sajtó helyzetéről tett megállapításokat bírálva hozzátette: a jelentés nyugat-európai készítői abból indulnak ki, hogy Nyugat-Európában természetes adottság a sajtó teljes szabadsága, holott a német média működését tekintve kérdés, hogy ez valóban így van-e.

Kiemelte: számos felmérés bizonyítja, hogy Németországban az újságírók nagyjából 80 százaléka baloldali pártok híve.

Mint mondta, a jelentést összeállító nyugati politikusok nem élték meg az 1989-90 előtti, pártállami sajtóirányítás rendszerét, amelyben minden egyes szóról a pártközpont döntötte el, hogy bekerülhet-e az újságokba.

A jelenkori magyar sajtóviszonyokat ehhez a rendszerhez hasonlítani annyira súlyos melléfogás, hogy hatására "a nullához közelít" majd a kelet-európai társadalmak hite abban, hogy az EU fel tudja fogni a valóságot és meg tudja érteni a társadalmi folyamatokat.

A CDU/CSU frakcióvezető-helyettese előítéletekkel és ideológiai elfogultságokkal terhelt, professzionális elemzést nélkülöző dokumentumnak nevezte a Sargentini-jelentést.

Kiemelte, hogy a jelentés és a róla folytatott vita elfogadhatatlan minősége a nyugat-európai politikusok "lelkiállapotának" is tulajdonítható. Nyugat-Európa ugyanis semmit sem tett a kelet-európai országok társadalmai által 1989-90-ben kivívott átalakulásért, a térség népei saját erejükből szerezték vissza szabadságukat, ami az utóbbi évszázadok egyik legnagyszerűbb történelmi fordulata volt. Európa nyugati része ebből kimaradt, ami sérti az ottani politikusok hiúságát - fejtette ki Arnold Vaatz.

Hozzátette: megértést kér Magyarországtól a nyugat-európai társadalmak "irigysége és kisebbrendűségi érzései" iránt, amelyek jellemző megnyilvánulása a Sargentini-jelentés.

A cseh képviselőház alelnöke elutasította és bírálta az EP döntését
A cseh képviselőház alelnöke nagy hibának minősítette az Európai Parlament döntését, miszerint megindulhat az eljárás Magyarországgal szemben az uniós alapszerződés hetedik cikke alapján.

 "Ez nagy hiba" - jelentette ki Petr Fiala szerdán a cseh közszolgálati hírtelevízióban (CT24). "Az ilyen lépések ahhoz, vezetnek, hogy az államok kölcsönösen nem bíznak egymásban" - tette hozzá.  A jobboldali politikusnak, aki az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke, az a meggyőződése, hogy "ez nem jó út az európai együttműködés, a bizalom megerősítéséhez". Szerinte a kölcsönös bizalom megerősítése az egyetlen út, amely az Európai Uniót kivezetheti a folyamatosan meg-megújuló válságokból. 
 
Petr Fiala úgy vélte: Csehországnak most egyetlen lehetősége van, mégpedig az, hogy kiálljon visegrádi szövetségesei, tehát Magyarország és Lengyelország mellett, és elutasítsa az európai intézmények e két ország ellen tett hasonló lépéseit. 
 
"Nemcsak arról van szó, hogy tagjai vagyunk egy közép-európai csoportosulásnak, de arról, hogy nekünk (Csehországnak) is érdekünk, hogy ilyen eljárások ne induljanak el" - fejtette ki a parlamenti alelnök. Figyelmeztető példaként emlékeztetett: a múltban az EU eljárást kezdeményezett Ausztria ellen, amikor az akkori szélsőjobb bekerült a parlamentbe, de az végül is kudarccal végződött. Az egyetlen eredmény az volt, hogy nőtt az osztrák közvélemény bizalmatlansága az EU iránt. 
Lengyel parlamenti alelnök: a döntés megkérdőjelezi az EU egységét 
Az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás kezdeményezése Magyarországgal szemben megkérdőjelezi az Európai Unión (EU) belüli szolidaritást és egységet - hangsúlyozta szerdán az MTI-nek nyilatkozva Ryszard Terlecki, a lengyel alsóház alelnöke, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) frakcióvezetője.

Terlecki nyilatkozatában arra reagált, hogy az Európai Parlament (EP) elfogadta a magyarországi jogállamisági helyzetről szóló Sargentini-jelentést. A lengyel politikus szerint a döntés rossz, mert konfliktust teremt a különféle kérdésekre vonatkozó tagállami és az uniós döntéshozatal között. 

Úgy tűnik, az uniós struktúrák "képtelenek megbékélni az egyes tagállamokban történt választási eredménnyel, amikor ez nincs ínyükre" - jegyezte meg, megemlítve ebben az összefüggésben az EU-lengyel viszonyt is.  Az eddig az EU-ban betartott elvek megsértésének minősítette, hogy a tagországokra az uniós intézmények "ráerőszakolnák akaratukat, amikor az uniós illetékesség egy adott ügyben nem egyértelmű".

Szerinte a Sargentini-jelentés megszavazása azért is kockázatos, mert a jövő évi európai parlamenti választások előtt "megerősíti a széttartó tendenciákat". "Mi is, a magyarok is az EU megmaradása (...), fejlődése és megerősítése mellett állunk ki, nem egyezünk bele viszont, hogy az unió megkérdőjelezze a demokratikus választások eredményét (...), a demokratikus kormányzást a tagállamokban" - húzta alá Terlecki.

Arra a kérdésre, hogy az EP-szavazás eredménye milyen hatással lehet a közép-európai térségre, Terlecki úgy válaszolt: "az EU-n belül a mi régiónkkal kétségtelenül rosszabbul bánnak, mint a +régi unióval+, az uniós intézmények vezetésében egyes politikusok arra törekednek, hogy több sebességre osszák Európát". 

"Ebbe mi nem egyezünk bele, és szerintem a magyarok sem helyeslik" - mondta. Meggyőződését fejezte ki, hogy a két ország e téren szolidárisan cselekszik. Az uniós helyzet a kelet-közép-európai térség többi országát is arra készteti, hogy megerősítsék együttműködésüket, a Balti-tengertől a Földközi-tengerig - szögezte le Terlecki.  
Maas: az EU alapvető értékei nem képezhetik vita tárgyát 
Az Európai Unió alapvető értékei nem képezhetik vita tárgyát - jelentette ki Heiko Maas német külügyminiszter szerdán a Bundestagban annak kapcsán, hogy napirendre került az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás lehetséges megindítása Magyarország ellen.

A szociáldemokrata politikus hangsúlyozta, hogy az EU többet jelent "a belső piac és a kohéziós alapok vegyületénél". Az unió értékközösség, amely a szabadságon, demokrácián és jogállamiságon alapul - fogalmazott a német külügyminiszter. "Nem engedünk az alapvető értékekből" - tette hozzá.

Leszögezte: az olyan kijelentésekre, mint Amerika az első, Oroszország az első és Kína az első, a válasz nem az, hogy Európa az első, hanem az, hogy "egyesült Európa". Elengedhetetlen azonban az európai projekt társadalmi támogatottsága is. "Nem szabad megengednünk, hogy populisták és nacionalisták Európát fenyegessék" - hangoztatta Heiko Maas.   
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.