Nem csak a Borgiák kedvelték a mérget
A palesztin vezető testének exhumálására azért került sor, mert egy svájci intézet szakértői rendkívül mérgező, halált okozó radioaktív anyagot, polóniumot találtak az általa viselt egyik ruhadarabon. Ma már korszerű eszközökkel viszonylag könnyen kimutatható a méreg jelenléte a testben. Nehezebb felderíteni, milyen úton-módon került kapcsolatba az elhunyt a halálos anyaggal.
A XIX. századi híres angol gyógyszerész, Alfred Swaine Taylor mondta: „a méreg kis adagban gyógyszer, és a gyógyszer nagy adagban méreg.” Ezért is nehéz gyakorta megállapítani, hogy az elhunyt természetes, vagy erőszakos halált halt-e.
Már az ókori Mezopotámiában találtak egy Kr.e. 1400-ból származó feliratot, mely egy titkos „méregtársaságról” számol be, melynek élén Gula, „báj és varázslat úrnője” állt. Ókori papiruszokból tudjuk, hogy a legrégebbi egyiptomi királyok is termesztettek mérgező növényeket, melyeknek, ha valaki felfedte a titkát, halállal lakolt. A mérgek tudományát jelölő szó, a toxikológia, illetve a toxikus jelző a görög toxon (méreg) szóból ered.
Az ókori Athénban jól ismerték a mérgeket. Különösen a bürököt kedvelték: előkelő urak és hölgyek lettek vele öngyilkosok, sőt, a halálbüntetést is bürökkel, az „állami méreggel” hajtották végre, például Kr. e. 402-ben, Szókratész esetében is, akit „az ifjúság megrontásával” vádoltak. A rómaiak már kiterjedt ismeretekkel rendeztek a mérgekről: megkülönböztették a növényi, az állati és az ásványi eredetűeket, ez utóbbiak között a higany-, cián- és arzénvegyületeket is.
A reneszánsz Itáliában a méregkeverés rendkívül nagyra becsült tudomány volt. Néhány évtized lefogása alatt megnőtt a mérgezéses esetek száma, különösképpen Rómában, ahol világi fejedelemként is uralkodó pápa minden további nélkül rátehette a kezét a dúsgazdag bíborosok hagyatékára, és azt a saját kegyenceinek ajándékozhatta. A korabeli büntető törvénykönyvek megbékéltek a gyilkosság ezen módjával, csak akkor büntették, ha nagyobb csoport, vagy közösség esett áldozatul. A hírhedt Borgia család mérge volt a la cantarella. Összetételét ma sem ismerjük pontosan, egyesek tudni vélik, hogy feltalálója, egy spanyol szerzetes arzént vegyített foszforral, mely így fokozta a szer hatását. Állítólag már az első Borgia pápa, III. Callixtus is használta a „családi titkot”, aki 1456-ban a Hunyadi János nándorfehérvári győzelme tiszteletére elrendelte a déli harangszót.
A mult-kor.hu. történelmi portál felsorol több fontos embert, akiket az elmúlt száz évben megmérgeztek meg, vagy megpróbáltak méreggel meggyilkolni. Közéjük tartozik Sztepan Bandera (1909-1959), aki a második világháború alatt az ukrán függetlenségpárti mozgalom vezetője, az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) első embere, s az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) alapítója volt. Bandera a Szovjetunió 1941-es náci lerohanása után rövid időre a németek mellé állt, majd szembefordult velük, a háború nagy részét egy koncentrációs táborban töltötte, 1944-től a szovjetek ellen harcolt. A KGB 1959. október 15-én Münchenben végzett vele. A szervezet titkos ügynöke ciános folyadékot lövellt egy lépcsőházban Bandera arcába.
Georgi Markov (1929-1978) bolgár ellenzéki író 1969-ben emigrált Londonba. Írásait otthon betiltották, még a könyvtárakból is eltüntették köteteit, távollétében börtönbüntetésre ítélték. Markov a BBC bolgár adása és a Szabad Európa Rádió munkatársa lett, cikkeiben ostorozta a kommunista rezsimet és annak első számú vezetőjét, Todor Zsivkovot. 1978. szeptember 7-én, Zsivkov születésnapján követtek el ellene merényletet Londonban, valószínűleg a bolgár és a szovjet titkosszolgálat közös akciójában. Egy buszmegállóban mérgezett hegyű esernyővel szúrták meg, ricint juttatva a lábába. Markov szeptember 11-én halt meg a kórházban, a méregkapszulát a boncoláskor találták meg. A nyomozást a harmincéves elévülési idő lejártával 2008-ban meghosszabbították a bolgár hatóságok.
Viktor Juscsenko (1954-) előbb ukrán kormányfő, majd államfő 2005-2010 között államfő volt. Az ellenzéki jelölt Juscsenko a 2004-es elnökválasztási kampány során lett egyre rosszabbul, arcát bőrkiütések csúfították el és gyötrő hátfájás kínozta. A tünetek azután jelentkeztek, hogy a politikus szeptember 5-én Ihor Szmesko ukrán titkosszolgálati vezetővel vacsorázott, szeptember 10-én egy bécsi kórházba került. Itt gyulladást állapítottak meg a gyomorban, a vékonybélben, a hasnyálmirigyben és a fülben, valamint májdudort s egy periférikus arcideg bénulását. Mint később kiderült, Juscsenko dioxinmérgezést szenvedett, a politikust tetrakloridbenzoparadioxinnal (TCDD), a dioxinvegyület legveszélyesebb fajtájával mérgezték meg.
Alekszandr Litvinyenko (1962-2006) orosz ellenzéki, volt titkosszolgálati tiszt 1988-ban lett a szovjet titkosszolgálat, a KGB dolgozója, majd a Szovjetunió széthullása után a KGB utódszervezete, az FSZB alezredese. 1998-ban állt nyilvánosság elé azzal, hogy főnökeitől utasítást kapott a később Londonba menekült oligarcha, Borisz Berezovszkij meggyilkolására, majd azt állította, hogy az 1999-ben végrehajtott, több mint 300 áldozatot követelő és a második csecsen háború kirobbantásához ürügyül szolgáló házrobbantásokat az FSZB követte el. Litvinyenko a megtorlástól tartva 2000-ben Londonba szökött, ahol politikai menedékjogot és később brit állampolgárságot is kapott. Több leleplező könyvet írt, és 2006-ban nyomozásba kezdett a neves orosz tényfeltáró újságírónő, Anna Politkovszkaja meggyilkolásával kapcsolatban. Litvinyenko nem sokkal ezt követően, 2006. november 26-án hosszan tartó haláltusa után halt meg egy londoni kórházban. A boncolás szervezetében a halálos adagot több mint tízszeresen meghaladó 210-es izotópú, radioaktív polóniumot mutatott ki. A mérgezés pontos körülményei ma sem ismertek, valószínűnek tűnik, hogy Litvinyenkót két egykori ügynöktársa mérgezte meg a Kreml megbízásából egy londoni szállodában, teázás közben, november 1-jén. A feltételezett tetteseket Oroszország nem adta ki a gyilkosság ügyében nyomozó brit hatóságoknak.
Az 1989-ben török elnökké választott, részben kurd származású Turgut Özal (1927-1993) már hivatalba lépésekor szívbeteg volt, korábban műtéten is átesett. 1993-ban hivatalos jelentés szerint szívroham végzett vele, de sokan, így családja is azt állították: mérgezés áldozata lett, mert politikájával sokak útjában állt, így állítólag arra is készült, hogy kezdeményezze a Törökországban hosszú ideje konfliktusforrást jelentő kurd kérdés rendezését. Holttestét idén októberben exhumálták, hogy tisztázzák az államfő halálának körülményeit. A november közepén lezárult vizsgálat szerint a maradványokban a normálisnál tízszer nagyobb mennyiségben találtak DDT (diklór-difenil-triklóretán) rovarirtó szert, nyomokban a nehézfémek közé tartozó kadmiumot, valamint két radioaktív elemet, polóniumot és ameríciumot, így valószínű, hogy Özalt megmérgezték.
