Zajkeltéssel zavarták meg katalán és baszk képviselők eskütételét a spanyol parlament alakuló ülésén

ma7 | MTI 2019. május 21., 17:30

Zajkeltéssel, a padok csapkodásával zavarták meg és tették szinte teljesen érthetetlenné katalán és baszk nacionalista képviselők eskütételét más pártok soraiból az újonnan választott spanyol parlament alsóházának alakuló ülésén, kedden Madridban.

Fotó: ABC

A dübörgő zaj minden olyan esetben felhangzott az ülésteremben, amikor egy-egy képviselő nem spanyolul, hanem egy másik, az országban hivatalosnak számító nyelven mondta el fogadalmát.

A spanyol sajtóban megjelent helyszíni beszámolók szerint a tiltakozás e formája a Spanyolország egységét hirdető Vox radikális jobboldali párttól, valamint néhány konzervatív néppárti (PP), és az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárthoz tartozó politikustól érkezett.

Így az is csak utólag derült ki, hogy miként fogalmazott az a négy katalán függetlenségi képviselő, aki az alkotmányos rend megdöntésére irányuló bűncselekmény vádja miatt van előzetes letartóztatásban, és rendkívüli bírósági engedéllyel vehetett részt az eseményen.

Oriol Junqueras, a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) vezetője például azt mondta:

"politikai fogolyként, törvényi kötelezettségből" ígéri az alkotmány betartását.

Esküjükbe más katalán függetlenségi képviselők is beleszőtték az előzetes letartóztatásban lévő politikusokat, akikre szintén "politikai fogolyként" hivatkoztak és szabadságuk elérésére tettek fogadalmat.

Képgalériánk:
Fotó: El Pais

Albert Rivera, az Állampolgárok elnöke szerint ezzel megsértették a parlament méltóságát, hiszen Spanyolország demokrácia, egy demokráciában pedig nincsenek politikai foglyok.

Meritxell Batet, az alsóház frissen megválasztott szocialista elnöke válaszában hangsúlyozta: nem ez az első alkalom, hogy eltérő esküszövegeket használnak a képviselők, amelyek szerinte nem befolyásolták a lényeget, vagyis az alkotmány betartása melletti elköteleződést.

Az eskütétel során a legtöbb parlamenti párt képviselői részéről lehetett alternatív tartalmú szöveget hallani. Volt aki a társadalmi jogokat, más köztársaságot, vagy épp a királyt említette meg fogadalmában.

Az alakulóülésnek már ezt megelőzően is a négy katalán szeparatista politikus, Oriol Junqueras, Jordi Turull, Josep Rull és Jordi Sánchez volt a főszereplője, akik a spanyol főváros mellett található Soto del Real börtönéből érkeztek meg reggel a parlament belvárosi épületébe civil ruhás rendőrök kíséretében. A bírósági előírások szerint nem nyilatkozhattak a sajtónak és az ülés után rögtön vissza kellett térniük a börtönbe.

Spanyolország történetében példa nélküli, hogy vádlottak nyerjenek parlamenti mandátumot, egyelőre azonban kérdés, hogy vajon megtarthatják-e azt.

Az új parlamenti elnökségnek egyik első döntését épp abban a kérdésben kell meghoznia, hogy

felfüggeszti-e a négy katalán szeparatista politikus mandátumát,

ahogy arra a spanyol legfelsőbb bíróság is javaslatot tett, és amit a PP és az Állampolgárok is szorgalmaz.

Spanyolország sorrendben tizenharmadik demokratikusan választott parlamentje alakult meg kedden, amelynek tagjai az április végén tartott választásokon szereztek mandátumot.

Az alsó- és a felsőház elnöki posztját is a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) politikusa töltheti be, mindketten katalánok. "Katalánok Spanyolország szolgálatában, és spanyolok Katalónia szolgálatában" - fogalmazott Pedro Sánchez ügyvezető szocialista kormányfő indokolva jelölésüket.

Meritxell Batet, a most leköszönő szocialista kormány a területi politikai és közszolgálati minisztere az alakuló ülésen tartott szavazás második körében, egyszerű többséggel lett a kongresszus elnöke. A szenátust pedig Manuel Cruz irányíthatja, akit abszolút többséggel választottak meg, amellyel a PSOE egymaga rendelkezik.

Az új spanyol parlamentet politikai és társadalmi sokszínűség jellemzi, ráadásul soha annyi nő nem nyert még mandátumot mint most.

Az alsóház 350 képviselője közül 166 női politikus, vagyis arányuk 47,4 százalék, amellyel az ENSZ adatai szerint Spanyolország a hatodik a világranglistán. Az előző ciklusban 41 százalék volt ugyanez az arány.

Az alakuló ülést követően Meritxell Batet bejelentette: szerdán találkozik VI. Fülöp spanyol királlyal, akit hivatalosan is tájékoztat a törvényhozás megalakulásáról.

Fotó: ABC

Az uralkodó ezt követően egyeztetésre hívja majd a parlamenti pártok vezetőit, és egyiküket, várhatóan a választásokon győztes PSOE vezetőjét, Pedro Sánchezt felkéri a kormányalakításra.

A szocialisták tervei szerint június végén, július elején kezdődhet meg a miniszterelnök-választás folyamata a parlamentben. Eddig ismertetett elképzelései szerint a PSOE egyedül, kisebbségben folytatná a kormányzást, egyes ügyekben külső támogatóként más pártokkal megállapodva.

0 HOZZÁSZÓLÁS