Verekedés volt a hongkongi parlamentben
Verekedés volt a hongkongi parlamentben az ellenzéki demokrata és a kormánypárti képviselők között szombaton, legalább négyen megsérültek.
Az egyik honatyát leteperték a padlóra, őt később hordágyon szállították el, egy másiknak a karját kellett bekötni, női képviselőtársuk pedig a fejére mért erős ütés után szédülésre és rosszullétre panaszkodott.
A Radio Television Hong Kong nevű műsorszolgáltató értesülései szerinta vita abból indult ki, hogy a bizottságok tagjai ugyanabban a teremben akartak ülésezni,a Reuters hírügynökség a valódi okot azonban a nemrég benyújtott törvénytervezet keltette feszültségekben látja.
Ettől a változástól sokan azért tartanak, mert úgy vélik, Peking könnyen a politikai aktivisták ellehetetlenítésének eszközeként használná a kiadatási lehetőséget.