2019. augusztus 21., 09:53

Tucatnyi műtétet kell még elvégezni a szétválasztott bangladesi sziámi ikreken

Tucatnyi műtétet kell még elvégezni a fejüknél összenőtt és augusztus elején sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikreken, de ezek kisebb beavatkozások lesznek – közölte a teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű, Operation Freedomnak elnevezett műtétsorozat fő koordinátora szerdán az M1 aktuális csatornán.

bangladesi_ikrek_mti.jpg
Fotó: MTI

Pataki Gergely azt mondta, jelenleg az intenzív terápiás szakasz tart, a további műtétek csak akkor kezdődhetnek el, ha a két kislány állapota stabilizálódik. A beavatkozások plasztikai helyreállító műtétek lesznek, többek között a koponyaboltozat további helyreállítását végzik majd – tette hozzá.

Közölte: Rabeya egyre jobban van, Rukayát viszont még géppel kell lélegeztetni, de reményeik szerint fel tudják majd ébreszteni a kislányt.

A műtét világújdonságot jelent, és az is egyedülálló, hogy technikai transzferrel egy fejlődő országban végezték el, viszont amíg mindkét kislány fel nem épül, a műtét csak technikai siker – tette hozzá Pataki

Csókay András, a műtétsorozat harmadik fázisának vezetője közölte, a műtétek előtt minden vizsgálat azt mutatta, hogy az egyik kislány veséje csak 11 százalékosan működik, műtét közben azonban "csoda" történt, mert a vese elkezdett jól működni.

Terveink és az előzetes megegyezés alapján hamarosan exkluzív interjút ad lapunknak Dr. Csókay András professzor.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.