2019. szeptember 30., 15:30

Trump szerint leváltása a polgárháború szélére sodorná Amerikát

Donald Trump szinte naponta jelentkezik jobbnál-jobb Twitter-üzenetekkel. Ezúttal az ellene indult alkotmányos vádeljárást minősítette.

trump-zelenszkij-telefon.jpg
Fotó: archívum

Az amerikai elnök ezúttal nem saját kútfőből merített, hanem a republikánusok felé húzó Fox News hírcsatorna egyik hétvégi műsorában nyilatkozó híres-hírhedt baptista tévépaptól, Robert Jeffres-től.

Jeffres élő adásban jelentette ki, tart tőle, hogy ha sikerrel jár a demokraták terve, és Trumpot sikerül elmozdítani az elnöki székből, az polgárháború szélére sodorja az amerikai népet.

Az elnök egy kicsikét még bele is nyúlt Jeffres eredeti nyilatkozatába, hiszen azzal egészítette ki az elmondottakat, természetesen meghagyva az idézőjeleket, hogy úgy sem járnának sikerrel demokrata ellenlábasai.

Donald Trump az után került demokrata össztűz alá, hogy napvilágot látott egy ismeretlen hírszerző jelentése, mely azt állítja, Donald Trump "visszaélt hatalmával, hogy egy külföldi ország beavatkozását kérje a 2020-as amerikai elnökválasztásba", a Fehér Ház pedig megpróbálta "zároltatni az információt, hogy elsimítsa az ügyet". Az állítást egy Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti júliusi telefonbeszélgetés leiratára alapozzák.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.