2019. november 11., 21:31

Törökország szerint "hiú ábránd", hogy valaha lemondanának földközi-tengeri jogaikról

"Hiú ábránd" azt remélni, hogy Törökország "a fenyegetések előtt meghajolva" lemond földközi-tengeri jogairól – írta hétfő esti közleményében a török külügyminisztérium arra a reagálva, hogy az Európai Unió külügyminiszterei néhány órával korábban elfogadták az Ankara elleni lehetséges szankciók keretét Törökország Ciprus közelében folytatott és az EU által jogellenesnek tartott próbafúrásai miatt.

torok-furasok-ciprusnal-2.jpg
Fotó: ma7

A tárca közölte: Ankara korábban számos alkalommal határozottan leszögezte már, hogy az unió "minden megértést nélkülöző" lépései ellenére sem mond le a Földközi-tenger keleti térségében Törökországnak a nemzetközi jogból eredő jogairól, valamint a kizárólag általa elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság jogairól és érdekeiről.

Kiemelték, az EU hétfői döntései azt mutatják, hogy Ankara eddigi üzenetei nem érkeztek meg a címzetthez.

A minisztérium hangsúlyozta, miután az Európai Unió már hosszú ideje elveszítette pártatlanságát a kettészakadt Ciprus helyzetének rendezését célzó folyamatban, a Földközi-tenger keleti térségét illetően is képtelen építő jellegű állásfoglalásra.

Hozzátették, senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy Törökország folytatja próbafúrásait a térségben.

Az uniós szakminiszterek egynapos brüsszeli tanácskozásukon megerősítették, hogy Ankara ciprusi felségvizeken végzett műveletei azonnali súlyos, és negatív következményekkel járnak az EU és Törökország közötti kapcsolatokra nézve. A tanács ismételten felszólította Törökországot, hogy tartózkodjon az ilyen tevékenységektől, cselekedjen a jószomszédi viszonyok szellemében, és a nemzetközi joggal összhangban tartsa tiszteletben Ciprus szuverenitását és szuverén jogait. Az uniós Külügyek Tanácsa egyúttal felkérte a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy terjesszenek elő javaslatokat a korlátozó intézkedések keretére vonatkozóan.

A korlátozó intézkedések lehetővé tehetik majd azoknak az embereknek és szervezeteknek a szankcionálását, akik vagy amelyek felelősek a Ciprus közelében folyó, szénhidrogén-kitermelést célzó fúrási tevékenységekért, illetve korlátozó intézkedéseket helyez kilátásba a velük kapcsolatban álló személyekkel vagy szervezetekkel szemben is.

A szankciók a személyek esetében az unió területére való beutazás tilalmát és a vagyoni eszközök befagyasztását, szervezetek esetében pedig a vagyoni eszközök befagyasztását foglalhatják magukban.

Emellett uniós személyeknek és szervezeteknek tilos lesz pénzeszközöket a jegyzékbe vett személyek és szervezetek rendelkezésére bocsátani.

A Külügyek Tanácsa már korábban úgy határozott, hogy felfüggeszti az átfogó légiközlekedési megállapodásról szóló tárgyalásokat, és megállapodott arról, hogy egyelőre nem tartják meg sem az EU-Törökország Társulási Tanács ülését, sem pedig más magas szintű párbeszéd keretében esedékes találkozókat. A tanács októberi ülésén jóváhagyta az Európai Bizottság javaslatát, hogy csökkentsék Törökország 2020-ra szóló előcsatlakozási támogatását, és felkérte az Európai Beruházási Bankot, hogy vizsgálja felül a törökországi hitelezési tevékenységet, különös tekintettel az államkötvény-fedezetű hitelezésre.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.