2019. augusztus 16., 15:03

Többen meghaltak egy pakisztáni mecsetben elkövetett merényletben

Legalább öten meghaltak, és több mint húszan megsebesültek a délnyugat-pakisztáni Kvetta egyik mecsetében elkövetett robbantásos merényletben pénteken - jelentették be a helyi hatóságok.

pakisztan-quetta-mecset.jpg
Fotó: Reuters

Helyszíni beszámolók szerint a robbantást a hagyományos pénteki ima hajtották végre. A kvettai rendőrfőkapitány azt közölte, hogy a mecset imámja is a halálos áldozatok között van.

A Tribune című, angol nyelvű pakisztáni napilap szerint a helyszínen házi készítésű robbanószerkezet maradványaira bukkantak. A rendőrség lezárta a területet - tette hozzá a lap, emlékeztetve arra, hogy a környéken egy hónap alatt ez volt a negyedik robbantásos merénylet.

Egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett elkövetőként.

Kvetta Beludzsisztán régió pakisztáni részének a fővárosa. Az Irán, Afganisztán és Pakisztán egyes részeit magába foglaló Beludzsisztánban több szakadár csoport is működik, Kvettában és környékén pedig aktívak az iszlamista csoportok is.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!