2019. november 22., 10:15

Szakértő: ha a CDU nem változtat, elsősége is veszélybe kerülhet

Ha a nagyobbik német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) nem változtat politikáján, a pártok közötti elsősége is veszélybe kerülhet - mondta Berzi Gergely külpolitikai szakértő pénteken az M1 aktuális csatornán.

nemet-cdu-vezetes.jpg
Fotó: FAZ

Hozzátette: idén a CDU szinte minden választást elvesztett, a párt szavazótábora jelentősen apadt.

Angela Merkel német kancellárnak, a CDU volt pártelnökének népszerűsége is folyamatosan csökken, a kormányba vetett bizalom szintén jelentősen meggyengült, főképp a migrációs válság miatt - jegyezte meg.

A szakértő szerint Angela Merkel egy utódlási harcot indított el azzal, hogy lemondott a CDU pártelnöki tisztségéről, amit azzal próbált megoldani, hogy saját emberét, Annegret Kramp-Karrenbauert (AKK) javasolta a párt élére, aki azonban csak 2 százalékkal nyert Friedrich Merz ellenében a tavaly decemberi kongresszuson. Friedrich Merznek legitim politikai ambíciója van a párton belül és mivel a CDU bajban van, Merz joggal érezheti azt, hogy új vezetésre van szükség - vélekedett a szakértő.

Friedrich Merz arra próbál rájátszani, hogy Angela Merkellel szemben nő az elégedetlenség, és hogy Annegret Kramp-Karrenbauert gyakorlatilag senki nem tartja alkalmasnak kancellárnak - fűzte hozzá, megjegyezve, a nagy kérdés az, hogy a ma kezdődő kongresszuson szóba kerül-e a tisztújítás.

A műsorban elhangzott, a kongresszus egyik fő témája, hogy a párt határozottabban forduljon-e a jobb oldali politika felé vagy maradjon középen.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.