2019. február 15., 16:10

Spanyolországban előrehozott parlamenti választásokat tartanak április végén

"A két lehetőség közül, nem tenni semmit és folytatni költségvetés nélkül, vagy kiírni a választásokat és szót adni a spanyoloknak, én a másodikat választom. Spanyolországnak továbbra is haladnia kell, továbbra is fejlődnie kell" - fogalmazott a miniszterelnök, aki bejelentését megelőzően rendkívüli tanácskozást tartott minisztereivel, döntéséről pedig tájékoztatta VI. Fülöp spanyol királyt is.

madrid-bikaviadal.jpg

A kormányfő az után határozott az előrehozott választások kiírása mellett, hogy a spanyol parlament szerdán

leszavazta a kormány idei költségvetési javaslatát, amelyre több mint húsz éve nem volt példa Spanyolországban.

A parlamenti ciklus eredetileg 2020 nyarán ért volna véget.

Pedro Sánchez bírálta a 2019-es büdzsé tervezetét leszavazó ellenzéki pártokat, akik ezzel "az elmúlt évtized legszociálisabb költségvetését utasították el". A pártok nem a közérdeket tartották szem előtt - hangsúlyozta.

Hozzátette: épp emiatt az elmúlt hónapok során több, az állampolgárok jóléte szempontjából fontos törvény elfogadását is akadályozták, így nem ment át a parlamenten például az eutanáziatörvény vagy a munkaügyi reform sem.

Mint mondta, ezzel együtt is a szocialista kormány nyolc és fél hónapos működése során 13 törvényt és 24 törvényerejű rendeletet léptetett életbe. Intézkedéseik közül kiemelte a nyugdíjemelést, a közalkalmazotti béremelést, valamint a minimálbér emelését, amelyekre "költségvetéssel vagy anélkül", de garanciákat biztosítottak.

Pedro Sánchez szerint a vita most arról szól, hogy ki milyen Spanyolországot szeretne megteremteni.

A jobboldal és annak három pártja, amely a múlt hétvégén előrehozott választásokat követelve nagyszabású felvonulást tartott Madridban, olyan Spanyolország mellett van, "amelyben nem férünk el sokan, amelyben csak ők férnek el" - jelentette ki.

"Meggyőződésem, hogy vissza lehet állítani az állampolgárok számára hasznos politikát, a toleranciát, a tiszteletet, a józan észt, a mérsékeltséget" - fogalmazott Sánchez, hozzátéve, hogy véleménye szerint az ország egységének egyetlen garanciája a szociális és területi kohézió megerősítése.

A Néppárt elérte, hogy a Sánchez-kormány bedobja a törölközőt

- reagált Pablo Casado, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) elnöke, aki üdvözölte az előrehozott választások megrendezését, és bírálta Pedro Sánchezt, amiért nem tette meg előbb ezt a lépést.

A választások arról döntenek, hogy Spanyolország továbbra is azon pártok foglya marad-e, amelyek le akarják rombolni

- fogalmazott, vádolva a szocialista kormányfőt, hogy épp azokkal igyekezett megállapodni, akik szét akarják szakítani Spanyolországot.

A pártelnök szerint a katalán függetlenségi pártokkal szemben a PP jelenti "az egyetlen alternatívát", és hangsúlyozta, hogy

a Néppárt újból kormányzásra készül.

Albert Rivera, az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt elnöke szerint

ez egy jó nap Spanyolország számára.

Egyaránt kritikával illette a szocialistákat és a Néppártot, amiért függetlenségi és nacionalista pártokkal paktáltak le az elmúlt negyven évben. "Itt az ideje új időszakot nyitni Spanyolországban" - jelentette ki.

Irene Montero, az Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) baloldali pártszövetség szóvivője arról beszélt, hogy már hónapok óta készültek az előrehozott választások kiírására.

"Súlyos felelőtlenséggel" vádolta a spanyol törvényhozás katalán függetlenségi pártjait, amiért elutasították a költségvetést. Kritikával illette a szocialistákat is,

amiért egyedül kormányoztak, nem pedig velük koalícióban,

ami meglátása szerint nagyobb stabilitást adott volna a baloldali kormánynak.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt tavaly június elsején, bizalmi szavazással váltotta le a konzervatív néppárti kormányt egy korrupciós botrány miatt. Indítványát a parlament baloldali pártjai mellett, a baszk és katalán nacionalista pártok is támogatták.

Az Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT), a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) azonban a 2019-es költségvetési tervezet megszavazását már ahhoz kötötte, hogy a kormány egyezzen bele a katalán önrendelkezési népszavazás megrendezésébe, amelyet Madrid is elismer.

A kormány nem akarta elfogadni az elfogadhatatlant a költségvetési támogatásért cserébe

- fogalmazott María Jesús Montero pénzügyminiszter az előterjesztés parlamenti vitája során, miután zátonyra futottak a hónapokig tartó tárgyalások a katalán nacionalistákkal.

Spanyolországban három és fél éven belül harmadszor rendeznek parlamenti választásokat;

2015 decemberében a Néppárt kis arányú választási győzelme miatt nem tudott kormányt alakítani. A 2016 júniusában megismételt szavazáson ugyan ismét nem szerzett önálló kormányzáshoz elegendő többséget, de a liberálisok támogatása és a szocialisták tartózkodása mellett október végén megalakulhatott a második, Mariano Rajoy vezette kormány.

Az idei előrehozott parlamenti választásokat követően, május 26-án helyhatósági és európai parlamenti választásokat is tartanak Spanyolországban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.