2018. november 7., 18:08

Párizsi merényletek - A támadássorozat összes kitervelőjével és megrendelőjével végeztek a nyugati titkosszolgálatok

A 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat valamennyi kitervelőjével és megrendelőjével végeztek a nyugati titkosszolgálatok. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet hét magas rangú vezetőjét 2016 és 2017 között célzott drónos támadásokkal ölték meg az amerikai és a francia erők - állítja Matthieu Suc, a Mediapart francia tényfeltáró portál újságírója.

201611131354070.000000000001a_parizs.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

 Az oknyomozó újságírónak a héten jelent meg Les espions de la terreur (A terror kémjei) című kötete, amelyből kiderül, hogy a párizsi merényletsorozatot megrendelő terrorsejt az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) csoportjainak mintájára működött.

 "Mindet megölték 2016 és 2017 között a nemzetközi erők, egyesével, célzott drónos támadásokkal" - mondta az újságíró szerdán az Europe1 kereskedelmi rádiónak adott interjúban.

 "A csapásokat elsősorban az amerikaiak végezték, időnként a francia titkosszolgálatok segítségével" - tette hozzá.

A terroristák kivégzését a szerző szerint Francois Hollande előző francia államfő rendelte el, a francia titkosszolgálatok az ő utasítására adták át az információkat az amerikai hadseregnek.

A párizsi terrortámadások kitervelői elleni csapásokat a francia kormány nem hozta nyilvánosságra. Matthieu Suc szerint ennek két oka van. "Az egyik az, hogy a franciák nem ismerik el, hogy embereket céloznak meg. Egyének csoportja vagy helyszínek ellen támadást indítani háborús cselekmény, egyénre célozni viszont gyilkosság" - hangsúlyozta az újságíró.  A másik ok szerinte az, hogy nehéz megerősíteni, hogy a célszemélyek meghaltak.

Matthieu Suc a kötetben kifejti, hogy az Iszlám Állam stratégiáját a párizsi merényletsorozat kitervelésekor a titkosszolgálatok kijátszására építette. A terrorszervezet tisztában volt azzal, hogy a nyugati titkosszolgálatok számos részlettel rendelkeznek a merénylettervekről, de azokat nem képesek összerakni, s ezt használták ki a dzsihadisták.   

Az Iszlám Állam szándékosan elárasztotta az interneten információkkal a nyugati titkosszolgálatokat, mégpedig a gazdaságilag recesszióban lévő országokéit, mert azoknak kevesebb pénzük volt arra, hogy beruházzanak a titkosszolgálataik fejlesztésébe, majd kisebb merényleteket terveltek ki, mielőtt a legjelentősebbet végrehajtották - vélte az újságíró.

Matthieu Suc szerint a francia titkosszolgálatok gyorsan reagáltak és tanultak a korábbi hibáikból.

"Igen, a szolgálatok fejlődtek. Úgy gondolom, hogy egy november 13-i merénylet, az Iszlám Állam kiképzett katonáiból álló kommandóval többé nem lehetséges" - mondta az újságíró. "Két veszély azonban továbbra is létezik. Az Iszlám Állam 2016-ban újabb illegális bevándorlókat küldött, akik valahol Európában tartózkodnak. Tudjuk, hogy nem nagyon tudnak fegyverhez jutni, de azt nem tudjuk, hol vannak" - tette hozzá.

A másik veszélyt szerinte azok az európai radikális iszlamisták jelentik, akiknek nem sikerült eljutniuk Szíriába vagy Irakba harcolni, s jelenleg a titkosszolgálatok elsősorban miattuk aggódnak.

201611131354070.000000000001a_parizs.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.