Orban bizakodó

ma7 2019. október 22., 16:19

A kormányalakítási tárgyalások második fordulójára készülő Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök „egyetlenegy okot” sem lát arra, hogy a megkeresett pártok valamelyike ne támogassa a Nemzeti Liberális Párt (NLP) köré épülő kormány beiktatását.

Ludovic Orban kormányalakítással megbízott román politikus Fotó: Impact
Orban rámutatott, „szánalmas” lenne a Szociáldemokrata Párt részéről, ha megakadályozná a kormány beiktatását.

Hozzátette, bízik benne, hogy a parlament elsőre megszavazza az új kabinetet, ugyanakkor felkészültek arra, hogy amennyiben ez két alkalommal is meghiúsul, előre hozott választásokra lesz szükség.

Ez idő alatt azonban természetesen el kellene majd viselnünk a bizalmatlansági indítvánnyal leváltott kormány eme maradványainak minden törvénytelenségét, ostobaságát, aberráns döntését. Azok pedig, akik hatalmon tartják őket, voltaképpen cinkosaik lennének a törvénytelenségekben”

– nyomatékosította.

Forrás: Háromszék
0 HOZZÁSZÓLÁS