2019. november 11., 13:58

Moszkva a válság alkotmányos megoldására szólítja fel a bolíviai politikai erőket

Az Evo Morales elnök lemondása nyomán kialakult bolíviai válság alkotmányos megoldására szólította fel a dél-amerikai ország politikai erőit hétfőn az orosz külügyminisztérium.

bolivia-kreml.jpg
Fotó: archívum
Nyilatkozatában a moszkvai külügyi tárca aggodalmát fejezte ki, amiért a helyzet drámai fordulatot vett Bolíviában, "ahol az ellenzék által elindított erőszakhullám megakadályozta Evo Morales elnöki mandátumának befejezését". A dokumentum szerzői szerint az események "egy megrendezett államcsíny mintájára" alakultak.

A minisztérium józanságra és felelősségre intette a bolíviai politikai erőket, valamint arra, hogy keressék az alkotmányos kiutat a válságból a békesség, a nyugalom, az állami intézmények irányíthatóságának helyreállítása, az állampolgárok jogainak biztosítása, valamint az ország társadalmi és gazdasági fejlődése érdekében.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírók kérdéseire válaszolva azt mondta, hogy sem Morales, sem a bolíviai vezetés más tagjai nem fordultak menedékért Oroszországhoz. Kijelentette, hogy a La Paz-i fordulat nem befolyásolja Vlagyimir Putyin elnök részvételét a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) szerdán Brazíliavárosban kezdődő csúcskonferenciáján.

Putyin egyébként a tervek szerint a hét második felében Brazília mellett a Bolíviával szintén határos Chilébe is ellátogat.

A külügyminisztériumhoz hasonlóan hétfőn a Kreml szóvivője is nyugalomra szólított fel és kifejezte reményét, hogy a bolíviai válságot törvényes eszközökkel és külső beavatkozás nélkül sikerül majd megoldani.

A több hete tartó zavargások nyomán Morales vasárnap este bejelentette lemondását, miután a rendőrség és a hadsereg vezetője is távozásra szólította őt fel.

Leköszönését megelőzően nem sokkal még a választások megismétlését jelentette be, miután az Amerikai Államok Szervezete súlyos szabálytalanságokról, egyértelmű manipulációról számolt be az októberi voksolások körülményeit vizsgálva, s az eredmény megsemmisítésére szólította fel La Pazt. Pár órával később bejelentette lemondását a kormány több minisztere és a képviselőház, majd a szenátus elnöke is.

Morales lemondásra kényszerítését több baloldali vezetésű latin-amerikai ország is puccsnak minősítette. Mexikó vezetése menedéket ajánlott fel a volt elnöknek.

Az amerikai kormány vasárnap támogatásáról biztosította az új választások kiírását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.