2019. március 29., 11:44

Migránsok tomboltak egy német vasútállomáson - VIDEÓ

Körülbelül ötven illegális bevándorló, főként törökök és afgánok verekedtek össze a németországi Rastatt vasútállomásán. A cirkuszt videóra vették, ráadásul nem először történt ilyen.

rastatt-migrant.png
Fotó: Geller Report
Még múlt szombaton esett egymásnak a két migránscsoport délután 6 óra körül a rastatti vasútállomáson, többeknél fegyverként használt fémrudak is voltak. A helyi rendőrség szerint ráadásul nem is ez volt az első összeütközés a két bevándorló banda között, ugyanis egy nappal a legutóbbi balhé előtt fiatal török migránsok csoportja ököllel és baseballütővel vert meg afgánokat.

Érdekes mellékszála az ügynek, hogy jó illegálisbevándorló-szokás szerint nem nagyon szeretnék, ha a német hatóságok és törvények beavatkoznának a konfliktusba - véli az Origo. A nyomozók ugyanis, miután kiértek a balhé színhelyére, már csak négy afgánt találtak ott, közülük hárman meg is sérültek. De a csavar csak most jött, ugyanis egyikük sem óhajtotta feljelenteni a támadóit. Ez csak egy dolgot jelenthet: már készülnek a visszavágásra az afgán migránsok.

A szombati verekedésnek két sérültje volt, az egyik támadónál állítólag még valamilyen lőfegyver is volt. Annak ellenére, hogy botokkal, vasrudakkal és talán még lőfegyverekkel is felszerelt illegális migránsok randalíroznak az 50 ezres lakosú nyugat-németországi kisvárosban, a rendőrségnek fogalma sincs arról, hogy min veszett össze a muszlim bevándorlók két csoportja. A hatóság szóvivője szerint ugyanis a migránsok nem nagyon akartak beszélni.

Nem ez volt az első hasonló tömegverekedés, amit videóra vettek Németországban.Tavaly augusztusban például Duisburgban vettek fel szintén körülbelül 50 bevándorlót, kurdokat, törököket és libanoniakat, amint az utcán randalíroznak. 2017 márciusában pedig a Hannoverhez közeli Peine városban csaptak össze egymással szír és palesztin migránsok, ez az eset pedig tökéletesen példázta a bevándorlók valós hozzáállását az európaiakhoz. Amikor két banda verekedett, körülbelül 40-50 helyi ment ki az utcára, hogy megfékezzék őket. Erre mit csináltak a migránsok? Már nem egymás ellen, hanem összefogva mentek neki a helyieknek, miközben azt ordítozták, hogy „Allahu akbar!” - olvasható az Origo.hu hírportál cikkében.

Egy korábbi esetről is készült felvétel:

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.