2018. november 1., 08:05

Megtalálták és felhozták a lezuhant indonéz repülőgép egyik feketedobozát

A búvárok megtalálták csütörtökön a Jávai-tengerben és felszínre hozták a Lion Air indonéz légitársaság minap lezuhant repülőgépének egyik feketedobozát – közölte az egyik búvár a helyi médiával.

indonezia-legi-baleset.jpg
Fotó: Archívum

„A feketedoboz a gép törmelékei között a tengerfenék homokjában volt” – mondta a búvár a Metro tévének nyilatkozva. A műszer sértetlen – tette hozzá, de az nem derült ki, hogy a repülési adatokat rögzítő vagy a pilótafülkében elhangzó beszélgetést rögzítő berendezést találták-e meg. Egy másik búvár arról számolt be, hogy látták a gép törzsét is.

A mindössze két hónapja gyártott Boeing 737-800 típusú gép   nem sokkal jakartai felszállása után zuhant a tengerbe, 189 emberrel a fedélzetén. Az indonéz hadsereg szerdára hajózási radarral felfedezett egy 22 méter hosszú tárgyat a Jávai-tenger fenekén, 32 méteres mélységben. A tárgy valószínűleg a repülő törzse.

A roncsok és holttestek után szerdán már 44 hajó kutatott, túlélőről nem tudni.

Az indonéz közlekedésbiztonsági tanács ugyancsak szerdai közlése szerint hangjelzéseket fogtak be a keresők, amelyek 70 százalékos valószínűséggel a repülő feketedobozainak jeladójától származtak.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.