2019. augusztus 25., 14:13

Mégsem izraeli, hanem iráni drónok támadhattak Bejrútban

Két drón zuhant Bejrútban a Hezbollah radikális síita milícia médiaközpontjára, az egyik felrobbant – jelentette az izraeli média vasárnap.

drón
Fotó: Pixabay

Az izraeli újságok honlapjai eleinte Bejrúti források alapján izraeli drónokról írtak, de később a helyszíni felvételek alapján azt közölték, hogy a drónok iráni gyártmányúak lehettek, szemben a korábbi értesüléssel. Az épületben súlyos anyagi károkat okozó drónok az iráni irányítás alatt álló Hezbollah irodájának a tetejére zuhantak vasárnap kora reggel.

Libanon hivatalos hírügynöksége szerint hárman megsérültek, a robbanás három órával követte a Szíriában végrehajtott izraeli légicsapást, amelynek célpontja az észak-izraeli dróntámadásra készülő, Damaszkusz mellett állomásozó iráni haderő volt.

Az izraeli média, a szokásokkal ellentétben, nyíltan beszámolt a szíriai csapásról, és közölte, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök a hadsereg Tel-Aviv-i főhadiszállásán személyesen követte az eseményeket. Ezzel szemben a Bejrútban végrehajtott drónakcióval kapcsolatban csak a libanoni beszámolók átvételére szorítkoztak.

A bejrúti jelentések eleinte arról számoltak be, hogy a Hezbollah katonái lelőtték az izraeli pilóta nélküli légi eszközöket, de később azt közölték, hogy nem vették őket célba, hanem azok maguktól robbantak fel, illetve zuhantak a Hezbollah propagandaközpontjára. Mohamed Afif, a Hezbollah szóvivője bejelentette, hogy náluk vannak az egyik drón maradványai, és most tanulmányozzák azokat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.