2019. november 16., 06:47

Megkezdődtek az elnökválasztások Srí Lankán

Megkezdődtek az elnökválasztások szombat reggel Srí Lankán; ez az első szavazás a szigetországban a több mint 250 halálos áldozatot követelő húsvétvasárnapi robbantásos merényletek óta.

sri-lanka-elnokjeloltek.jpg
Fotó: Colombo Gazette

A voksoláson 16 millió szavazásra jogosult polgár választhat 35 jelölt közül államfőt öt évre. Köztük van két buddhista szerzetes is, továbbá négy jelölt a helyi muzulmán közösségből, illetve kettő a tamil kisebbségből. Az egyik jelölt nő. Maitripala Sziriszena hivatalban lévő államfő nem méretteti meg magát újra.

A közvélemény-kutatásokból ítélve a verseny az ellenzéki Népi Front párt jelöltje, Gotabaja Radzsapaksze és az Egyesült Nemzeti Párt jelöltje, Szadzsit Premadasza dől el. Korábban egyértelműen Radzsapakszét tartották az esélyesebbnek, de ahogyan közeledett a választás időpontja, úgy olvadt köztük a különbség, és a legutóbb felmérésekből már arra lehetett következtetni, hogy fej fej melletti eredmény várható.

Gotabaja Radzsapaksze egy korábbi államfő, Mahinda Radzsapaksze fivére, és a védelmi minisztérium élén állt elnöksége idején, tíz évvel ezelőtt, amikor a tamil lázadók vereségével véget ért a harminc évig tartó polgárháború. A testvérpár a szingaléz buddhista közösség nagy tiszteletnek örvendő tagja, és a lázadók leverésével szerzett magának tekintélyt.

Srí Lankán most tartanak először választást az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által ihletett húsvétvasárnapi merényletsorozat óta, amelyben több mint kétszázötvenen haltak meg. A három keresztény templom és három szálloda elleni támadások elkövetését két helyi muszlim szélsőséges csoport, a Nemzeti Tauhíd Dzsamaát és a Dzsamatei Millatu Ibrahim számlájára írják a hatóságok. A terrorcselekmények után négy hónapig tartott a rendkívüli állapot, és mindez rányomta a bélyegét a választási kampányra, amelynek legfőbb témája a biztonság megteremtése és a vallási szélsőségesség volt.

Több mint hatvanezer rendőr ügyel a választások biztonságára. A helyi sajtó hírt adott arról, hogy néhány órával a szavazóhelyiségek megnyitása előtt a szigetország középső részén ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak egy autóbuszkonvojra, amely muzulmán szavazókat szállított voksolni. A támadók úttorlaszokat emeltek az úton, gumiabroncsokat égettek, és kövekkel dobálták meg a buszokat. Áldozatokról nem érkeztek hírek, de a járművekben károk keletkeztek.

A végeredmények közzététele vasárnap délre várható.

Megosztás
Címkék