Megkezdődött a parlamenti választás Fehéroroszországban
Parlamenti választás kezdődött vasárnap Fehéroroszországban, amelyen 6,8 millió választópolgárt várnak a szavazóurnákhoz, hogy négy évre megválasszák a képviselőház ( a törvényhozás alsó háza) 110 tagját.
A szavazáson induló 513 jelölt jelentős része független. A parlamentben nincsenek hagyományos értelemben vett pártfrakciók, Fehéroroszországban ugyanis csaknem húsz éve nem jegyeztek be új pártot a hatóságok. A hatalmi jogkörök az államfő kezében összpontosulnak.
Már a választási folyamat megindulta előtt megfigyelők világossá tették, hogy a választási kampányra vonatkozó korlátozások és a média feletti állami ellenőrzés eleve kizárja az igazságos választások megtartását. A mostani törvényhozásban mindössze két képviselő ül az ellenzék soraiban. A két képviselőnő gyakorlatilag semmilyen nyilvános szerepléshez sem jut az államilag ellenőrzött sajtó miatt.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) több mint 400 megfigyelőt küldött az eseményre, hogy figyelemmel kísérje a választás folyamatát. A három évvel ezelőtt megtartott parlamenti választásokat követően az EBESZ élesen bírálta azt, hogy számos szabálytalanság történt, illetve, hogy átláthatatlan volt annak menete.