2019. február 7., 10:34

Megkezdődik a legnagyobb olasz menedékkérő-tábor bezárása

Csütörtök reggel megkezdődik a szicíliai Mineo városánál található menedékkérő-központ kiürítése, amely a legnagyobb ilyen tábor Olaszországban – jelentette be Matteo Salvini olasz belügyminiszter szerda este.

mineo-hosting-centre.jpg
Fotó: Getty Images

Az első csoport, amely elhagyja a tábort, 50 fős lesz, és csak férfiakból áll. Afrikai menedékkérőkről van szó, akik Gambiából, Nigériából, Guineából, Szenegálból, Maliból, Elefántcsontpartról és Beninből érkeztek Olaszországba. Az ANSA olasz hírügynökség úgy értesült, hogy felnőtt, gyermektelen férfiakról van szó. Salvini közleménye szerint más, kisebb szicíliai menedékkérő-táborokba szállítják át őket, így Trapani, Siracusa és Ragusa központjaiba.

„A belügyminisztérium célja, hogy minden nagy olaszországi központot bezárjon: a mineói tábor az év végére megszűnik” – írta az olasz belügyi tárca vezetője.

További 50 ember február 17-én hagyja majd el a tábort, február végéig pedig egy újabb 50 fős csoport.

A Mineóban működő menedékkérő-tábor (Cara) a legnagyobb ilyen központnak számít Európában. Jelenleg 1244 ember tartózkodik itt. A szicíliai tábort 2011-ben nyitották meg: az épületegyüttes eredetileg a Sigonella katonai támaszpontján szolgáló amerikaiak és családjaik elszállásolására volt hivatott.

Volt idő, amikor a menedékkérő-táborban több mint 4 ezer migráns szorongott. A központ működtetéséről több olasz ügyészi vizsgálat is indult, miután kiderült, hogy a migránsok befogadására szánt tábor forrásait valójában a sziciliai maffia bűnszervezete tette zsebre.

Ez a második olaszországi menedékközpont, amelynek megkezdődött a bezárása. Januárban a Róma közeli Castelnuovo di Porto központjából kezdték elszállítani Olaszország más részeibe az ott tartózkodó több mint 500 menedékkérőt.

Matteo Salvini korábbi kijelentései szerint Olaszországban nincsen többé szükség nagyméretű menedékkérő-táborok fenntartására, miután az utóbbi egy év alatt az olaszországi partok „lezárásával” 80 százalékkal visszaesett az Itáliába érkező migránsok száma.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.