Már most 14-en akarnak elnökjelöltek lenni a demokratáknál
Az amerikai Demokrata Párt 2020 júliusában a wisconsini Milwaukee városában tartja majd az elnökjelölt-állító konvencióját – jelentette be a Demokrata Országos Bizottság.
A demokraták a döntés előtt mérlegelték még a texasi Houstont és a floridai Miamit is, mint a konvenció helyszínét.
Wisconsinban 2016-ban a választók nagy arányban döntöttek a republikánus Donald Trump mellett. Hillary Clintont, a demokraták 2016-os elnökjelöltjét nagyon sok és éles bírálat is érte, mert Wisconsint elhanyagolta, a választási kampány során egyszer sem látogatott oda. Elemzők szerint ezzel azt a látszatot keltette, hogy a Demokrata Párt nem törődik a munkásrétegekkel.
A Republikánus Párt már korábban jelezte, hogy az elnökjelölt-állító konvenció helyszínéül az észak-karolinai Charlotte városát választotta. A rendezvényt 2020. augusztus 23. és 27. között tartják. A Demokrata Pártban egyelőre 14 elnökjelölt-aspiráns jelentkezett, de a tábor várhatóan még bővül, a Republikánus Pártban a jelenlegi elnök, Donald Trump újraválasztása pillanatnyilag csaknem abszolút támogatást élvez. Egyelőre csupán a 73 éves Bill Weld, Massachusetts volt kormányzója jelezte, hogy esetleg indul a párt elnökjelöltségének elnyeréséért, de valószínűleg csak tematizálni akar, különböző, számára fontos ügyeknek szeretne nagyobb teret szerezni a kampány során.