Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak Mogadishu közelében, többen meghaltak
Ismeretlen fegyveresek a nyílt utcán tüzet nyitottak a szomáliai főváros közelében, legalább tíz ember életét vesztette.

Fotó:
AP
A dpa német hírügynökség szemtanúkra és biztonsági forrásokra hivatkozva arról tudósított, hogy a fegyvereseknél kalasnyikov gépkarabélyok voltak, amelyekkel válogatás nélkül tüzeltek mindenkire. Egy szemtanú vérfürdőhöz hasonlította a támadást.
A halottak nagy része az utcákat takarító nő volt. Az áldozatok egy, a kormány által indított programban vettek részt, amely lehetővé teszi a szomáliai nőknek, hogy az utcák takarításáért cserébe élelmiszersegélyhez jussanak.
A lövöldözés elkövetőjeként eddig senki nem jelentkezett, a hatóságok szerint azonban az al-Shabaab iszlamista terrorszervezetet áll mögötte.
Az al-Shabaab többször követett el véres merényletet Szomáliában a kormányerők és más célpontok ellen. A csoport célja, hogy megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormány hatalmát, és radikális értelmezésen alapuló iszlám törvénykezést vezessen be Szomáliában.
Címkék