2019. november 13., 09:26

Így kezdődik: Jane Fonda szerint bíróság elé kell állítani azokat, akik nem vesznek részt a klímaharcban

Bíróság elé kellene állítani azokat, akik nem tartanak a klímaváltozás ellen harcolókkal – fejtette ki Jane Fonda amerikai színésznő a Viceland televíziónak adott interjújában.

Jane Fonda
Fotó: Facebook / Jane Fonda

Az idős színésznő szerint elsősorban az olajipari cégek vezetőit és az őket támogató politikusokat kellene bíróság elé állítani.

Fonda a Vice című baloldali portál televíziós csatornájának egyik műsorában azt hangoztatta: ezeket az embereket emberiesség és természet elleni bűncselekményekért kellene felelősségre vonni.

Amikor a riporter-műsorvezető, Michael Moynihan rákérdezett, hogy vajon "azt akarja-e, hogy a nácik nürnbergi peréhez hasonló perben vonják felelősségre a klímabűnözőket", a 81 éves színésznő igennel válaszolt. "Igen, így szeretném" - mondta.

A színésznő évtizedek óta kampányol baloldali ügyek mellett. Az amerikai republikánusok gyakran szemére hányják és szélsőbaloldalinak is minősítik, amiért a vietnami háború idején a vietnamiak mellett, a háború ellen kampányolt. Most - ahogyan az interjúban maga fogalmazott - "nagyobbak a tétek", ezért "nem hallgat".

Ketyeg a bomba, túl késő van már a mérsékletes politikához. Olyan embereket kell megválasztanunk, akik kiválóak, részben azért, amit eddig cselekedtek (a klímaváltozás ügyében – szerk. megj.), részben pedig azért, amit a jövőben cselekedniük kell majd"

– fogalmazott Fonda.

Elmondta, hogy számára a Demokrata Párt baloldali szárnyához sorolt, 30 éves Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti képviselőnő által meghirdetett, Új Zöld Megállapodás néven ismert környezet- és klímavédelmi program az útmutató. Ennek az erősen vitatott programnak az egyik lényeges eleme a fosszilis energiahordozók kitermelésének megszüntetése, az ehhez kapcsolódó munkahelyek felváltása fenntartható fejlődést biztosító álláslehetőségekkel, továbbá a szerintük klímabűnözőknek minősített energetikai cégek vezetőinek bíróság elé állítása.

Jane Fondát októberben kétszer is letartóztatták Washingtonban, mert részt vett az úgynevezett klímakatasztrófa miatti tüntetésen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.