Háború Donald Trump és a sajtó egy része között
Ki kinek az ellensége a Donald Trump elnök és az amerikai sajtó egy része közötti háborúskodásban? - sokan teszik fel ezt a kérdést az Egyesült Államokban, s egyre több elemző fogalmaz meg kételyeket is, hogy ezért a háborúért talán nem is egyedül az elnök volna a felelős.
Csütörtökön több mint 300 amerikai lapban - előre egyeztetve - vezércikkek jelentek meg, amelyeket reakciónak szántak szerzőik és főszerkesztőik Donald Trump sajtót bíráló és támadó megjegyzéseire.
AZ elnök hamis híreknek (fake news) nevezte az őt bíráló, vagy csak neki nem tetsző cikkeket és kommentárokat, többé-kevésbé rendszeresen kínlódik a média egy részével, és nemrégiben már azt írta Twitter-bejegyzésében, hogy "a média a nép ellensége". Szelet vetett, és vihart aratott: a Boston Globe a múlt héten felhívást intézet az amerikai médiamunkásokhoz és válaszadásra szólította a kollégákat. A kezdeményezéshez csatlakozó lapokban a vezércikkek a sajtóról, a sajtó elleni támadásokról, a sajtó szabadságáról, és persze Donald Trumpról szóltak.
A Boston Globe azt írta, hogy az újságírók nem ellenségek, a The New York Times arról cikkezett, hogy a sajtó elleni támadások veszélyeztetik a demokrácia éltető erejét, a kansasi Topeca Capital-Journal destruktívnak minősítette Trump támadásait. A Kansas City Star a nácikhoz és Sztálinhoz hasonlította az Egyesült Államok 45. elnökét. A kampányban sok lap nem vett részt. A tekintélyes the Wall Street Journal egy korábbi cikkében közölte: az elnöknek ugyanolyan joga van a szólás szabadságához, mint bárki másnak, és a Boston Globe kezdeményezése éppen hogy az áhított függetlenséget vonná meg, de a másik féltől.
Donald Trump és a sajtó között nem mindig volt feszült a viszony. Sőt: sikeres üzletemberként, majd televíziós valósághow-műsorok vezetőjeként a média kedvence volt. Tudott is bánni a médiamunkásokkal. Mindig elismerték, hogy kiváló kommunikátor és mestere az üzenetek hatékony megfogalmazásának.
2016-ban azonban, kivált elnökjelöltté választása után, elsősorban a sajtó demokratákhoz, és a demokrata párti elnökjelölt Hillary Clintonhoz húzó része utálni kezdte őt. Az első fake news-ok, vagyis hamis hírek, nem Trump agyszüleményei voltak. A sajtóhírek ellenére ugyanis Donald Trump nem vitette ki az Ovális Irodából Martin Luther King mellszobrát, ahogyan azt a CNN hírtelevízió jelentette. James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatója az egyik kongresszusi meghallgatáson azt közölte, hogy Donald Trump kampánycsapatának felelős tisztségviselői nem konzultáltak "az orosz hírszerzés felelős tisztségviselőivel", ahogyan azt a The New York Times írta. Vlagyimir Putyin orosz elnök az NBC televíziónak Moszkvában adott interjújában cáfolta, hogy kompromittáló információi volnának Trumpról, miután az NBC az ellenkezőjéről közölt riportot.
Elemzők szerint Christiane Amanpourtól Jorge Ramosig, neves amerikai újságírók kezdtek el hirtelen amellett érvelni, hogy a híradások "szentsége", vagyis kiegyensúlyozottsága - mint állítják - nem érvényes, ha Donald Trumpról van szó. A WikiLeaks által nyilvánosságra hozott e-mailek tanúsága szerint egyes újságírók egyeztettek Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölttel, vagy kampányának tanácsadójával, John Podestával arról, hogy egy-egy sztorit hogyan "dobjanak fel". Trump személyét a legdurvább módon próbálták meg kikezdeni. A Politico című lapban az egyik újságírónő arról értekezett, hogy meglehet, Trumpnak a saját lányával is viszonya van, a CNN hírtelevízió közismert gasztronómiai műsorában a riporter azzal viccelődött, hogy Trumpot meg kellene mérgezni.
Mark Levin jobboldali rádiós és televíziós újságíró a The Western Journal hasábjain gondosan kigyűjtötte a sajtó egy része által szerinte alkalmazott "kettős mérce" konkrét példáit: az Obama-éra és a Trump-elnökség majdhogy nem ugyanazon jelenségeinek eltérő megítélését.
Az amerikai elnök "csípőből" és gyakran hasonló, vagy még durvább stílusban válaszolt. Vagy már eleve kezdeményezte a konfrontációt. Egyébként is közismert róla, hogy nem kedvence a cizellált és finom megfogalmazás. Sértegető, lekezelő, harcias - így jellemzik őt az elemzők, a vele rokonszenvezők is. A The Washington Post szerzője ezt a napokban így fogalmazta meg: Donald Trump háborút folytat a média ellen.
A szócsaták közben azonban az amerikai média viszonylag kevesebb figyelmet szentel az igazán lényeges kérdéseknek, például annak, hogy különösebb felhajtás és kommentár nélkül, gyors egymásutánban szavazza meg a szenátus Donald Trump államügyész-, és bírójelöltjeit, jelentősen átformálva az igazságszolgáltatást. Egyes elemzők a sajtóval vívott heves szócsatákat kezdik úgy értelmezni, mintha az elnök csupán a lényegről kívánná így elterelni a sajtó figyelmét. Az elemzők ugyanis egyetértenek abban, hogy mindeközben Donald Trump "mérnöki pontossággal" valósítja meg programját.
A sajtóval vívott háborúskodás nem Donald Trump specialitása. Elődje, Barack Obama titokban figyeltette az AP amerikai hírügynökség riportereit és lehallgattatta a Fox televízió egyik munkatársának a telefonjait. John F. Kennedy elnök szintén lehallgattatott két washingtoni újságírót. Franklin Delano Roosevelt a Szövetségi Kommunikációs Bizottságot használta fel a bíráló tudósítások eltávolíttatására.
