2019. augusztus 21., 08:35

Grönland miatt nem utazik Trump Dániába

Donald Trump amerikai elnök kedden éjjel Twitteren bejelentette, lemondja dániai látogatását.

gronland-jeghegy.jpg
Fotó: Karl Petersen / AFP
Dánia nagyon különleges ország, hihetetlen emberekkel, de tekintettel Mette Frederiksen miniszterelnök megjegyzéseire, miszerint nem érdekli őt Grönland megvásárlásának megvitatása, találkozónkat, amelyre két hét múlva került volna sor, elhalasztjuk"

- írta mikroblogjában az államfő.

Majd megköszönte a dán politikusnak, hogy "világosan beszélt", mert "költséget és erőfeszítést takarított meg mind az Egyesült Államok, mind pedig Dánia számára".

Trump jelezte: egy későbbi időpontban sor kerül a vizitre.

A múlt héten a The Wall Street Journal írta meg, hogy Donald Trump szűk tanácsadói körben többször is felvetette Grönland megvásárlását Dániától, sőt, a Fehér Ház jogi tanácsadói hivatalának két munkatársát meg is kérte, vizsgálják meg ennek a lehetőségét. Az elnök gazdasági tanácsadója, Larry Kudlow vasárnap egy televíziós interjúban megerősítette, hogy Trumpot tényleg érdekli Grönland esetleges megvásárlása. Mette Frederiksen dán kormányfő éppen az amerikai sajtóhír megjelenése után és Kudlow nyilatkozata napján látogatott a Dán Királysághoz tartozó, autonómiát élvező szigetre, ahol közölte: a terület nem eladó, és egyébként reméli, hogy az amerikai elnök nem is komolyan vetette ezt fel.

Donald Trump hétfőn még tréfás Twitter-anyaggal utalt Grönlandra: a mikroblogon fotómontázst tett közzé, amely az egyik szállodájának felhőkarcolóját és a bukolikus dán tájat ábrázolja. A kép mellé azt írta:

Ígérem, hogy ilyet nem csinálok Grönlandon!

Az amerikai elnök a hét végén a dél-franciaországi Biarritzba utazik, ahol részt vesz a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G7-es csoport csúcsértekezletén. Onnan indult volna Dániába. Szeptember 1-én már Lengyelországban emlékezik meg a második világháború kitörésének nyolcvanadik évfordulójáról.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.