2019. július 5., 17:04

Felrobbant egy gépkocsi Dél-Törökországban, halottak

Két szíriai állampolgár meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült pénteken a dél-törökországi Hatay tartomány Reyhanli településén, amikor gépkocsijuk felrobbant - közölte Süleyman Soylu török belügyminiszter pénteken újságírókkal.

reyhanli-robbanas.jpg
Fotó: NTV
Soylu a sajtóbeszámolókkal ellentétben kijelentette: a jármű nem parkolt az út szélén, hanem mozgásban volt, amikor a levegőbe repült. Egyúttal rámutatott: úgy gondolják, hogy a gépkocsiban házi készítésű pokolgép volt.

A belügyminiszter megerősítette, hogy az érintettek kilétét már azonosították. Hozzátette: az autóban ülő három szíriai - hasonlóan a Törökországban élő mintegy 3,6 millió szíriaihoz - átmeneti védelmi státusszal rendelkezett Törökországban.

Hatay tartomány kormányzói hivatala közleményében azt írta: a sebesültet kórházba szállították, a hatóságok a járműben tartózkodók kapcsolatait vizsgálják.

Előzőleg Recep Tayyip Erdogan török elnök azt nyilatkozta, hogy a gépkocsiban volt pokolgép. Szintén jelezte: egyelőre arra következtetnek, hogy az esetnek köze lehet a terrorizmushoz.
Reyhanli néhány kilométerre fekszik a szíriai határtól.

A török hírtelevíziókban bemutatott helyszíni felvételek alapján a detonáció szinte kizárólag csak az érintett, parkoló gépkocsiban okozott kárt, amely teljesen kiégett. A közelben álló autónak az ablakai ugyan betörtek, de még a festése sem olvadt le. A járda nem emelkedett meg, a közeli lakóépület pedig szintén sértetlen maradt. Az NTV török hírtelevízió jelentése alapján a roncs egy darabját a hétemeletes ház tetejére esett.

A robbanás a városházától mintegy 750 méterre történt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.