2019. szeptember 27., 09:02

Erdogan: Törökország az amerikai szankciók ellenére is fog iráni olajat és gázt venni

Törökország számára lehetetlen, hogy leállítsa olaj- és földgáz vásárlásait Iránból, dacára az amerikai szankciók fenyegetésének - jelentette ki pénteken Recep Tayyip Erdogan török államfő újságíróknak nyilatkozva az ENSZ-közgyűlés 74. ülésszakáról hazafelé tartva elnöki gépén.

201701131647260.erdogan-t05tlarge.jpg

Erdogan az NTV török hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: Törökország nem tart az esetleges amerikai büntetőintézkedésektől Iránnal fenntartott kereskedelmi kapcsolatai miatt. Hangsúlyozta: Ankara nem kívánja felfüggeszteni együttműködését Teheránnal.

A Sabah című török lap úgy tudja, Irán tavaly 25 millió tonna olajat adott el Törökországnak.
Washington áprilisban jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg az iráni olaj vásárlási engedélyét annak a nyolc országnak - Kínának, Indiának, Olaszországnak, Görögországnak, Japánnak, Dél-Koreának, Tajvannak és Törökországnak -, amelyek addig importálhattak kőolajat Irántól a tavaly novemberben hozott amerikai szankciók ellenére.

A török elnök egyben szót ejtett az Északkelet-Szíriában az Egyesült Államokkal közösen tervezett biztonsági övezetről is. Mint mondta, az erőfeszítések folytatódnak, de Törökország már megtette a szükséges előkészületeket a kérdéses határszakasza mentén.

A két NATO-szövetséges közös légi- és szárazföldi járőrtevékenységet folytat a térségben, de Ankara úgy véli, Washington halogatja a folyamatot, amelynek célja a kurd erők eltávolítása a térségből, s azzal fenyeget, hogy megvalósítja terveit egy saját hadműveletre vonatkozóan az Eufrátesz folyótól keletre.

Az Egyesült Államok az utóbbi években - Törökország folyamatos neheztelése ellenére - fegyverekkel látta el Szíriában, az Eufrátesz folyótól keletre fekvő területeken a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát. Washington arra hivatkozott, hogy a szíriai kurdok a leghatékonyabb partnerei az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái elleni harcban. Ezzel szemben Ankara úgy tartja, hogy az YPG nemzetbiztonsági fenyegetést jelent számára, mert szerinte az a törökországi kurd szakadár terrorszervezet, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szövetségese.

Erdogan beszélt arról is, hogy felvetette Donald Trump amerikai elnöknek, hogy Patriot légvédelmi rakétarendszert vesz, ha az Egyesült Államok hasonló alkut tud ajánlani, mint Oroszország a júliusban leszállított Sz-400-as rakétarendszerek esetében.

Megosztás
Címkék