2019. március 17., 21:00

Emelkedett az Idai ciklon halálos áldozatainak a száma Zimbabwében

Hatvannégyre emelkedett a Zimbabwe keleti részén lesújtó Idai ciklon halálos áldozatainak a száma - közölte a dél-afrikai ország kormánya.

vihar-zimbabwe.jpg
Fotó: Twitter

July Moyo kormánytisztviselő közölte: több holttestet a folyópartra vetett a víz. A természeti katasztrófa több ezer embert érint, megszakadt az áramszolgáltatás, és a fontosabb hidakat elöntötte az ár a Mozambikkal határos Manicaland térségben.

Joshua Sacco, a ciklon által leginkább sújtott Chimanimani város képviselője előzőleg azt közölte, hogy információi szerint több mint száz ember eltűnt. A Reuters hírügynökségnek pedig azt mondta: sosem látott még ekkora pusztítást, a mentőszolgálatoknak pedig nehézségeik vannak az érintetteket elérésében.
A tájékoztatási minisztérium közlése szerint a mentési munkálatokat az infrastruktúrában és a távközlési szolgáltatásokban keletkezett károk hátráltatják. Az internetre feltöltött képeken egyebek mellett az látható, hogy kőomlások és sárlavinák borították be az utakat, és több házat elnyelt az árvíz.

A zimbabwei kormány rendkívüli állapotot hirdetett Chimanimani körzetében, hogy a hatóságok forrásokat tudjanak felszabadítani az áldozatok megsegítésére.

A légi erő helikopterei csak vasárnap kezdték meg a sérültek kórházba szállítását, miután az időjárás ezt lehetővé tette.

Több civil adománygyűjtésbe kezdett a közösségi hálókon, míg a kormány magánszemélyekhez és cégekhez, illetve nemzetközi segélyszervezetekhez fordult segítségért.

Az áradás a korábbi tartós aszály által megkímélt vetést is elpusztította Zimbabwe keleti részén. Az ENSZ szerint idén 5,3 millió embernek lesz szüksége élelmiszersegélyre.

A ciklon a szomszédos Mozambikra és Malawira is lecsapott. Előbbiben legalább 19 ember, utóbbiban legalább 56 vesztette életét, miközben a szélvihar súlyos károkat okozott az infrastruktúrában. Malawiban a helyi katasztrófa-elhárítási hivatal adatai szerint közel egymillióan maradtak fedél nélkül, és 80 ezren menekültek el otthonukból.

Megosztás
Címkék