Donald Trump fontolgatja, hogy tanúvallomást tegyen a képviselőházi meghallgatásokon
Komolyan fontolgatja, hogy tanúvallomást tegyen az Ukrajna körüli vitában zajló képviselőházi meghallgatásokon - jelentette be Donald Trump amerikai elnök az egyik hétfői Twitter-bejegyzésében.

A Donald Trump amerikai elnök alkotmányos elmozdítását lehetővé tévő folyamat (impeachment) előkészítő szakaszát jelentő meghallgatások a nyilvánosság előtt november 13-án kezdődtek az amerikai képviselőházban. Hétfői mikroblog-bejegyzésében az elnök úgy fogalmazott: "még ha semmi rosszat nem is tettem és nem szeretnék hitelt adni ennek a csaló folyamatnak, az ötlet tetszik és komolyan gondolkodom rajta". Hozzáfűzte, ezt azért tenné, hogy a kongresszus ismét a törvényhozói munkára koncentrálhasson.
A demokrata többségű képviselőház három bizottsága - a hírszerzési, az igazságügyi és az ellenőrzési - együttesen tart meghallgatásokat az elnök júliusban, Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel folytatott telefonbeszélgetése miatt. Trump ugyanis e beszélgetésben felvetette, hogy az ukrán elnök kivizsgáltathatná Joe Biden volt alelnök és a demokraták jelenlegi elnökjelölt-aspiráns és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeit.
A beszélgetésről egy névtelen kiszivárogtató juttatott el információkat, mint kiderült, először demokrata törvényhozókhoz, majd a nyilvánossághoz. A demokrata törvényhozók azt vizsgálják, vajon Donald Trump visszaélt-e elnöki hatalmával és nyomást gyakorolt-e Zelenszkijre a választási kampányban várható politikai vetélytársa elleni vizsgálatot sürgetve. Míg az első meghallgatások zárt ajtók mögött zajlottak, néhány nap óta nyilvánosak, és a nagy televíziós csatornák élőben közvetítik ezeket. A héten kedden folytatódnak, mégpedig Jennifer Williamsnek, Mike Pence amerikai alelnök egyik tanácsadójának meghallgatásával.
A Microsoft hétfőn reggel nyilvánosságra hozott felmérése szerint az első nyilvános meghallgatások után csökkent Donald Trump támogatottsága. A közvéleménykutatás nagy különbséget mutatott Trump népszerűségében az idősebb és a fiatalabb korosztályok között. A 65 évesek és ennél idősebbek 58 százaléka, míg a 18-44 év közötti nemzedéknek csak 38 százaléka tekint rá kevésbé rokonszenvvel, mint a meghallgatások előtt. Hasonló a nemzedékek közötti véleménykülönbség annak megítélésében, hogy a meghallgatások korrektek-e. Az ezredfordulón születetteknek csak 32 százaléka gondolja tisztességesnek a meghallgatásokat, míg a 65 évesnél idősebbek 52 százaléka véli annak.
A képviselőház igazságügyi bizottsága egyelőre nem erősítette meg a sajtóértesüléseket.