Burkát viselve bujkált a Franciaországban elfogott „szökevénykirály"
A teljes testet és arcot eltakaró muzulmán női öltözéket viselve közlekedett a 46 éves Redoine Faid, akit három hónapi bujkálás után szerdán fogtak el a francia hatóságok. A „szökevénykirály– aki július elején három fegyveres segítségével, helikopteren szökött meg a Párizshoz közeli Réau fegyintézetéből – ugyanakkor éppen a Franciaországban nyilvános helyeken betiltott öltözéke miatt bukott le – közölte a párizsi főügyész.
Francois Molins sajtótájékoztatóján elmondta: néhány nappal a szerda reggeli őrizetbe vétel előtt a nyomozóknak feltűnt egy nő, aki egy olyan burkát viselő embert vett fel a gépkocsijába, akiről azt lehetett gondolni, hogy férfi.
A burkát viselő személy október 2-án este fél 11-kor kiszállt az autóból, bement a nőnek a Párizstól északra található Creil-ben található otthonába, ahol nem sokkal később egy másik burkát viselő ember is csatlakozott hozzájuk.
„Ennek a körülménynek köszönhetően felgyorsultak az események, és a nyomozók ma hajnalban 4 óra 20 perckor előállították Redoine Faidot” – mondta az ügyész.
Faid mellett további hat embert, köztük egy testvérét, és annak fiát, valamint a lakástulajdonos nőt vették őrizetbe a hatóságok. Faid egyik másik unokaöccsét is letartóztatták néhány kilométerrel arrébb.
A visszaeső bűnöző szülővárosban, néhány percre az otthonától bujkált a családja segítségével.
Faid július elsején szökött meg a francia büntetés-végrehajtás közlése szerint a Párizshoz közeli Réau fegyintézetéből. A szökést három fegyveres segítségével, helikopteren hajtotta végre.