Bosznia-Hercegovinának is vissza kell küldenie az illegális migránsokat

2019. október 21., 11:33
ma7 | MTI

Bosznia-Hercegovinának meg kell fontolnia, hogy fizikai határzárat építsen a montenegrói és a szerb határon, és el kell kezdenie hazaküldeni az illegális migránsokat - mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese az M1 reggeli műsorában.

bosznia-migranspk.jpg
Fotó: archívum

Janik Szabolcs közölte: az elmúlt hónapokban drasztikusan megnőtt a Görögországban tartózkodó illegális bevándorlók száma, mára megközelíti a 70 ezret,
sokan vannak a szigeteken, akik a kormány hathatós támogatásával átjutnak a kontinensre.

Ez a fő kihívás a Balkán számára, mert a bevándorlók így már el tudnak indulni a nyugat-balkáni útvonalon- tette hozzá.

Megjegyezte: az elmúlt két évben kicsit nyugatabbra tolódott az útvonal, és most már Albánián át vezet az út, elsősorban Bosznia-Hercegovina irányába.

A szakértő elmondta: az útvonal országai sorra jelentik be, hogy fizikai akadályokat építenek bizonyos határszakaszokon, akit pedig elfognak, "eggyel visszább küldik", vagyis akit Szlovéniában elfognak, azt a horvát hatóságoknak adják át, a horvátok pedig az elfogott illegális bevándorlókat visszaküldik Bosznia-Hercegovinába.

Janik Szabolcs szólt arról is, hogy 2018 januárja óta több mint 40 ezren érkeztek Bosznia-Hercegovinába,erre pedig nincs felkészülve az ország, sem a határvédelmet, sem a befogadási rendszer kapacitásait tekintve, így minden, az országnak juttatott támogatás "tüneti kezelés".

A szakértő kitért arra is, hogy Bosznia-Hercegovinának meg kell fontolnia egy fizikai határzár létesítését Montenegró és Szerbia felé, hiszen innen lépnek át nagyon sokan az országba, másrészt pedig el kell kezdenie hazaküldeni az illegális bevándorlókat.

Kövesse facebook oldalunkat is!