Az újonnan megválasztott indiai parlamenti képviselők 43 százaléka ellen folyik büntetőeljárás
A május végén befejeződött indiai parlamenti választásokon minden korábbinál nyilvánvalóbbá vált, hogy milyen nagy mértékben a pénz, a hatalom és megkérdőjelezhető erkölcsök számítanak az egyes jelöltek győzelménél - írta az AP hírügynökség egy civilszervezet jelentése alapján. A hétfőn először összeülő újdelhi alsóház újonnan megválasztott képviselőinek csaknem 43 százaléka annak ellenére győzött a körzetében, hogy büntetőeljárás folyik ellene.
Az indiai igazságszolgáltatásban annak óriási lemaradása miatt mintegy 30 millió bűnügy van folyamatban. Egy-egy per akár évtizedekig is elhúzódhat. Ha kérdőre vonnak eljárás alá vont képviselőket, akkor szinte egyöntetűen azt mondják, hogy valamely politikai riválisuk jelentette fel őket hamisan.
Mivel a politikai rivalizálás gyakran vezet feljelentéshez, a fő pártok azt mondják: nem volna igazságos eltiltani az eljárás alá vontakat a választási jelöltségtől, hacsak nem ítélte már őket bíróság hosszabb börtönbüntetésre.
Nem új jelenség, hogy az indiai parlamentben bűncselekménnyel gyanúsítottak ülnek, de a helyzet egyre rosszabb, pedig Narendra Modi miniszterelnök - akinek pártja, az Indiai Néppárt (Bháratíja Dzsanata Párt, BJP) nagy fölénnyel nyerte meg a mostani parlamenti választásokat - már a győzelemhez vezető 2014-es kampányában azt ígérte, hogy fellép a korrupció és a pénz befolyása ellen a politikában.
- jelentette ki Jagdeep S. Chhokar, az ADR alapítója.
"Amit az indiai állam nem képes megadni az embereknek, azt a helyi hatalmasságok megígérik, és ennek fegyverrel vagy pénzzel szereznek nyomatékot" - mondta Lennin Raszghuvansi, a Polgári Szabadságjogok Népi Uniója nevű szervezet koordinátora.
A folyamat úgy kezdődött, hogy egyes politikusok a hatvanas-hetvenes években az alvilágtól kértek készpénzt a szavazatszerzéshez. "Egy idő után a bűnözők rájöttek arra, hogy nem a politikusoknak kell adni a pénzt, hanem saját maguknak kell elindulniuk a választásokon. Ugyanis ha bujkálniuk kell a rendőrség elől, akkor megválasztásuk esetén a rendőrség éppen hogy megvédi majd őket - mondta Sahabuddin Y. Kurajsi volt központi választási bizottsági vezető.
A mostani választási kampány idején a hatóságok hatalmas mennyiségű készpénzt, szeszesitalt, arany- és ezüsttárgyakat, értékes órákat találtak a pártirodákban végrehajtott házkutatásaik során, amelyek mind a szavazatvásárlást szolgálták volna.