2019. október 27., 08:18

Az Egyesült Államok akciót hajtott végre az Iszlám Állam vezetője ellen

Az Egyesült Államok akciót hajtott végre szombaton Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet bujkáló vezetője ellen - adta hírül egy amerikai tisztségviselő névtelenséget kérve.

albagdadi.jpg

Hogy sikeres volt-e a művelet, arra nem tudott felelni, ám Donald Trump elnök pár órával korábbi közlése a Twitteren, miszerint

az imént valami nagyon nagy dolog történt,

azt sejteti, hogy a terroristavezért vagy megölték, vagy elfogták. Trump azt is tudatta, hogy nagy bejelentésre készül reggel a Fehér Házban - magyar idő szerint kora délután.

Bagdadi a világ egyik legkeresettebb embere, az Egyesült Államok 25 millió dollár (7 milliárd 225 millió forint) vérdíjat tűzött ki fejére.

A Newsweek című amerikai lap értesülése szerint az akciót Szíria északnyugati részén hajtotta végre különleges kiképzésű alakulat.

FRISSÍTÉS

Az iraki televízióban vasárnap bemutatták annak az amerikai támadásnak a videofelvételét, amelyben állítólag életét vesztette Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet bujkáló vezetője Szíria északnyugati részén.

A műveletben, amelynek az volt a célja, hogy élve elfogják a terroristát, nyolc helikopter és repülőgép vett részt - derül ki az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, brit székhelyű szervezet közleményéből.

A támadásban részt vettek a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű katonai szövetség fegyveresei is.

Az akcióban meghalt kilenc ember, közte Bagdadi, felesége és számos gyerek.

Iraki és iráni biztonsági illetékesek közölték, hogy tájékoztatást kaptak szíriai forrásaiktól arról, hogy al-Bagdadit és testőrét megölték az Idlíb körzetében végrehajtott akcióban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.