2019. augusztus 26., 17:03

Ausztria hazatelepíti dzsihadista családok két osztrák árváját

Ausztria hazatelepíti az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez tartozó dzsihadista családok két osztrák árváját, akik jelenleg a szíriai el-Holban lévő, belső menekültek számára kialakított táborban laknak – jelentette be az osztrák külügyminisztérium hétfőn.

Kisbaba lába
Fotó: pixabay.com
Úgy döntöttünk, hogy a két árvát hazahozzuk, jelenleg folynak az előkészületek. (...) Ők az első (Ausztria által) hazatelepített gyerekek a térségben"

– közölte Peter Guschelbauer külügyi szóvivő.

A két – másfél, illetve hároméves – gyermeket Bécsben élő nagyanyjuknak adják át egy osztrák bíróság döntése alapján. DNS-teszt segítségével is megállapították a rokonságot az árvák és a nagymama között.

A gyermekek osztrák anyja, aki 2014-ben, 15 évesen csatlakozott az Iszlám Államhoz, feltehetően már nincsen életben. A két árvát a kurd hatóságok ellenőrzése alatt álló el-Holban találták meg.

Az el-holi táborban, ahol több mint 70 ezren zsúfolódnak össze, a kurd hatóságok szerint feltehetően mintegy 12 ezer külföldi van - 4000 nő és 8000 gyermek. Diplomaták szerint valószínűleg legalább három osztrák gyereket telepítenek haza.

Az Iszlám Állam "kalifátusának" márciusi összeomlása után a nemzetközi közösség szembetalálta magát a Szíriában és Irakban elfogott vagy megölt dzsihadisták családja hazatelepítésének gondjával. Eddig az IÁ-val kapcsolatban állók befogadása ellen ódzkodó nyugati országok – Belgium, Franciaország és Németország – fogadtak vissza kisszámú embert.

Üzbegisztán, Kazahsztán és Koszovó többtucatnyi honfitársát fogadta vissza. Több civil szervezet bírálja rendszeresen az északkelet-szíriai táborokban uralkodó állapotokat.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.