2018. június 17., 15:40

Angelina Jolie szíriai menekülteket látogatott

Szíriai menekülttábort látogatott meg iraki körútja során vasárnap Angelina Jolie, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különmegbízottja.

Angelina Jolie ENSZ
Fotó: TASR/AP

A hollywoodi színésznő családokkal beszélgetett a Domiz-táborban, ahol mintegy 33 ezer ember él. Látogatásával az volt a célja, hogy felhívja a világ figyelmét a helyzetükre, és nagyobb támogatást szerezzen számukra.

Jolie előző nap Észak-Irak legnagyobb városában, Moszulban járt, amelyet az iraki erők tavaly foglaltak vissza az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettől. Ott is családokkal beszélt, és az UNHCR által rendelkezésre bocsátott fotók és videofelvétel tanúsága szerint sétát tett a város nyugati részében, a romos házak között.

"Amióta az ENSZ-nél dolgozok, nem jártam még olyan súlyos károkat szenvedett helyen, mint Moszul. Itt az emberek mindent elveszítettek, nyomorognak. Nem jutnak gyógyszerhez, kevesek jutnak vezetékes vízhez, alapvető szükségleti cikkekhez. Arra kérem a nemzetközi közösséget, ne felejtse el Moszult, és folytatódjanak az erőfeszítések újjáépítésére!" - mondta az UNHCR közleménye szerint.

Angelina Jolie 2001 óta dolgozik az ENSZ-szervezetnél, most ötödször jár Irakban, volt már Kenyában és Kambodzsában. Menekülttáborokat látogatott meg ezeken a helyeken.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.