Akár 18 évet is kaphatnak a garázda hollandok - VIDEÓ

ma7 2019. április 15., 12:48

Egy évvel ezelőtt óriási felzúdulást keltett nemcsak Csehországban, hanem külföldön is az a brutális támadás, amelyet holland turisták követtek el az egyik prágai étterem pincére ellen.

Armin Nahvi (a képen) és Aräsh Nahvi a két vádlott Fotó: Petr Topič

Az italos figyelmeztette az asztalnál hangoskodó hollandusokat, hogy a magukkal hozott  szeszes italt ott nem fogyaszthatják el. A kapatos férfiakat ez úgy feldühítette, hogy neki estek a szerencsétlen felszolgálónak és agyba-főbe verték, majd mint akik jól végezték a dolgukat, villamossal távoztak a helyszínről. A pincért életveszélyes állapotban vitték kórházba, ahol csak napok múlva tért magához a kómából.

A rendőrség néhány nappal később állampolgári bejelentés alapján a prágai Ruzyně-i repülőtéren fogta el a tetteseket. Két személyt később elengedtek, mert állítólag ők igyekezték megfékezni a társaikat. Három hollandot nyolc hónapos feltételes börtönbüntetésre ítélt az egyik prágai bíróság és 5 évre kitiltotta őket Csehországból.

Két személy tettét azonban olyan súlyosnak találták, hogy az ügyész gyilkossági kísérlet gyanújával vádat emelt ellenük. A nyomozás során kiderült, hogy a szerencsétlen férfit az egyik vádlott tízszer fejen ütötte, a másik pedig többször megrúgta. A földre került férfinak az arcát is megrugdosták. Ezeket a jeleneteket egy térfigyelő kamera is megörökítette, és az is jól látható, hogy kik voltak a főkolomposok, illetve, hogy a járókelők igyekeztek segíteni a megtámadott pincérnek.

Prágában hétfőn kezdődött a két férfi pere, nyilvános tárgyalás keretében, nagy médiaérdeklődés mellett. Akár 18 év börtönre is ítélhetik őket.

Forrás: idnes.cz
0 HOZZÁSZÓLÁS