A kutya ugat, a (migráns)karaván pedig halad tovább észak felé

A mostani eset nem példa nélküli. Ez év áprilisában egy hasonló, szintén Hondurasból induló, de jóval kisebb menekültkaraván érte el az USA déli határát, akkor a menekültek jelentős része hivatalos úton kért menekültstátuszt. Az áprilisi és még jó pár hasonló karaván szervezői, az Emberek határok nélkül (People without borders - Puebla sin fronteras) nevű civil szervezet tagjai ezúttal nem vállalták magukra a menet szervezését, habár támogatásukról biztosították a résztvevőket. Ennek ellentmond, hogy pár nappal ezelőtt Mexikóban a hatóságok kiemelték a menetből a szervezet egyik képviselőjét, mondván illegális bevándorlás szervezésében segédkezik, az Emberek határok nélkül azonban mindent tagad. Képviselőjük csak „humanitárius munkát végzett a térségben” – jelentsen ez bármit is.

Az amerikai médiumok jó része azt állítja, a több ezres tömeg abszolút spontán, egyfajta hógolyó effektusnak köszönhetően duzzadt ekkorára. Minden egy röplappal kezdődött, amelyet, véli a jobboldali elhajlással nehezen vádolható The New York Times, baloldali aktivisták és politikusok kezdtek el terjeszteni a hónap elején. A röplapon egy magányos menekült áll egy vörösre festett út előtt, rajta a felirat San Pedro Sula, október 12., 8 óra.

A menet origóját tehát Honduras második legnagyobb városában San Pedro Sulában kell keresnünk, ahol október 12-ére körülbelül kétszáz, főként hondurasi menekült gyűlt össze. Tervük az volt, hogy, bízva a tömeg erejében, együtt érjék el az Államok déli határait. Az amerikai kormány a kezdetektől aggodalommal figyelte a San Pedro Sulában gyülekező csoportosulást. Szerencsétlen módon épp Mike Pence alelnök közleménye lehetett az a bizonyos utolsó csepp a pohárban. Pence ugyanis, október 11-én elmondott beszédében, felszólította a közép-amerikai vezetőket, ne engedjék, hogy az akkor még csak pár száz fős tömeg útra keljen. Úgy tűnik, szándékával pont ellentétesen, ezzel a kijelentéssel csak a kezdőlökést sikerült megadnia. Sokan buszokon, teherautókon, gyalog vagy épp szamárháton vágtak neki a nagy útnak, s mire elérték a határt, az egyre inkább széttöredező menet majd’ ötszáz (más források szerint ezerötszáz) fősre duzzadt.

Talán ekkor még meg lehetett volna állítani a menedékkérők áradatát, már ha ez bárkinek is szándékában állt volna az Egyesült Államokon kívül. Tény, hogy ezek a szerencsétlenek az országukat sújtó szegénység, korrupció és bűnözés elől menekülve vállalták ezt a több ezer kilométeres utat, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy egy magára valamit is adó ország nem engedheti meg magának, hogy pusztán az miatt, mert sokan vannak, egy embertömeg minden ellenőrzés nélkül gyalogoljon át rajta. Különösen annak fényében, hogy látva a menekültek nyilatkozatait, minden jel arra mutat, gazdasági bevándorlókról van szó.

Az emberáradat először a hondurasi-guatemalai határon ütközött kisebb ellenállásba. Itt körülbelül 200 hondurasi rendőr nézett farkasszemet mintegy 1600 menekülttel, de a hatóságok, Trump, a pénzcsapok elzárásával fenyegető felszólításai ellenére sem voltak képesek visszafordítani a tömeget. A helyzet akkor kezdett igazán komolyra fordulni, amikor a karaván Guatemalán keresztül elérte a mexikói határt.

Az addigra több ezer főre duzzadt tömeg cipőkkel és kövekkel dobálta meg a guatemalai és mexikói rendőröket, szétverték a kerítéseket és barikádokat. A hatóságok válaszul könnygázzal próbálták „jobb belátásra bírni” az embereket. Néhány órás hadiállapot után a menekültek végül visszavonulót fújtak, jó páran, a mexikói hatóság kérésének eleget téve, egyesével jelentek meg a határellenőrzésnél. A mintegy 1700 embert további eljárások céljából buszokkal szállították az ország belsejébe, így ekkor úgy tűnt, a karaván spontán módon feloszlik majd.

A helyzet azonban korántsem így alakult. Mexikót, a határt képező aprócska Suchiate folyón keresztül elérő menekültekből újból összeállt a menet, s lám mit ad Isten, megint csak úgy tűnik, spontán módon. Az ekkora igencsak türelmét vesztő Donald Trump a hét elején kijelentette, visszafogja a Közép-Amerikába tartó amerikai segélyeket, mert Honduras és Guatemala képtelen volt megállítani a migráns-karavánt.

Az elnök az Államok déli határainak teljes lezárásával fenyegetett, ami úgy tűnik, 33 év után először, be is következhet. A mexikói hatóságok ugyanis képtelenek megállítani a tömeget, egyes források már tízezer menekültről beszélnek, akik kisebb-nagyobb csapatokban, Mexikó csendes-óceáni partvidéke mentén közelednek a határ felé.

Szakértők úgy vélik, ha nagyobb, több száz vagy több ezer fős konvojok érik el a határt, van esélye az amerikai hatóságoknak megakadályozni a bejutásukat, de az ennél kisebb csoportokkal nagyon nehezen tudnak majd mit kezdeni. Abban minden kormányközeli tanácsadó egyet ért, a mexikóihoz hasonló események nem játszódhatnak le az USA határainál, ha szükséges, a hadseregnek kell rendkívüli jogosítványokat kiosztani, hogy megakadályozzák ezt. Erre természetesen egy emberként hördült fel az amerikai politikum és közvélemény „haladóbbik” fele, mondván Trump fasiszta rendőrállammá kívánja redukálni a bátrak és szabadok hazáját. Ismerős szöveg?

Bizonyára a közelgő időközi választások is közrejátszanak abban, hogy komoly belpolitikai harc vette kezdetét a demokraták és republikánusok között. A demokraták azzal vádolták meg a kormányt, hogy szándékosan gerjeszti és felnagyítja az aktuális migránsválságot, hogy belpolitikai hasznot húzzon a szerencsétlenül járt, erőszak és szegénység elől menekülő tömegekből. Trumpék ezzel szemben azt állítják, éppen a demokraták kongresszusi tevékenysége akadályozza meg, hogy végre humánus, de az állam érdekeit is szem előtt tartó bevándorlási törvényeket fogalmazzanak meg. Ám mindaddig, míg a felek a gazdasági bevándorló vagy menekült klasszikus dichotómiáján sem bírnak túllépni, nagyon nehéz lesz megoldani a problémát.

Az Egyesült Államok most gazdasági erejét kihasználva igyekszik rávenni a mexikói kormányt, hogy segítsen megoldani a kialakult helyzetet, lehetőleg még azelőtt, hogy a tömeg elérné a déli határt. Pénteken a mexikói elnök, Enrique Peña Nieto ideiglenes munkavállalási engedélyt és szociális ellátást ígért a közép-amerikai bevándorlóknak. A dolog egyetlen apró szépséghibája, hogy Nieto december 1-én átadja az elnöki széket utódjának.

Végződjön tehát bárhol és bárhogy is a tízezres tömeg vándorútja, bizonyos, hogy precedenst teremt az amerikai közéletben. Semmi sem utal arra, hogy az elkövetkező években enyhülne a menekültválság, így az Egyesült Államok vezetésének most nem csak egy aktuális problémát kell megoldania, hanem kijelölnie azt az irányvonalat, melyet az ország a jövőben követni kíván. Úgy jogi, mint társadalmi értelemben is.