A franciák attól félnek, hogy az EP-választás után elvesztik a befolyásukat
Az Origo hírportál érdekes eszmefuttatást közölt Franciaország várható szerepéről az Európai Parlamentben a májusi választásokat követően.
A mérvadónak tartott lap szerint a 79 francia EP-képviselő a különböző színezetű frakciók között annyira szét fog aprózódni, hogy – részben emiatt – jelentősen csökkeni fog Párizs érdekérvényesítő képessége, a mai értelemben vett francia befolyásnak az uniós intézmények fölött pedig vége lesz. A másik oka Franciaország agóniájának az, hogy összeomlott a nagy múltú Szocialista Párt, amelynek a helyén keletkezett űrt a bukott szocialista miniszterből lett államfő, Emmanuel Macron szélsőségesen liberális politikai tömörülése, a La République En Marche!-LREM (A Köztársaság Lendületben!) nem képes betölteni.
A Politico szerint a francia pártrendszer polarizációja miatt az Európai Parlamentben is annyira szét fognak aprózódni, hogy az EP-frakciókban nem lesz egyetlenegy nagy francia párt sem.
Az Európai Unió elődjének, az Európai Szén- és Acélközösségnek (ESZAK) az egyik alapító nagyhatalmaként nehéz lesz elfogadnia Franciaországnak a hatalmi súlya ilyen gyors és látványos csökkenését.
A francia pártrendszer polarizálódása összefügg azzal, hogya kontinens egyik legjelentősebb baloldali pártja, a Szocialista Párt (PS) gyakorlatilag összeomlott, a 2017. áprilisi államelnök-választás első fordulójában alig kapott több mint 6 százalékot, a két hónappal később parlamenti voksoláson pedig 7,5 százalékot.
A közvélemény-kutatások alapján a PS most 5-6 százalékon áll, noha néhány éve még egy 30 százalékos párt volt. A mostani erőviszonyok alapján a szocialistáknak mindössze 5 EP-képviselője lenne a 2014-ben bejutott 13 helyett.
A várhatóan 133 fős Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) nevű balközép frakcióbanez ez az 5 fő elenyésző. Ez alapján a 67,4 millió lakosú Franciaországnak annyi szocialista EP-képviselője lenne, mint az 5,7 milliós Dániának.
Ez nagyon komoly érvágás lenne a francia baloldalnak, hiszen olyan fontos európai léptékű politikusokat adtak, mint François Mitterrand államfő (1981-1995), és Jacques Delors, aki 10 éven át, 1985 és 1995 között volt az Európai Bizottság elnöke.
Mitterrand és Delors hivatali ideje alatt lépett hatályba az Egységes Európai Okmány (1987), ami előirányozta az Európai Uniót hivatalosan is megalakító maastrichti szerződést (1993).
Szintén Delors alatt hozták létre az Európai Monetáris Intézetet, ami az Európai Központi Bank elődszervezete volt, és fektették le a közös valuta, az euró bevezetésének az alapjait.
Nem utolsósorban, ebben az időszakban hullott darabjaira a kommunista blokk, és egyesült – egyelőre csak szimbolikusan – Európa két fele.
Ehhez hasonló látványos sikerekre a francia politikának egészen biztosan nem lesz lehetősége, hiszen hiányoznak a Mitterrand- és Delors-szerű, nagyformátumú politikusok. A bukott szocialista miniszterből lett államfő és szélsőségesen liberális pártja, a La République En Marche!-LREM (A Köztársaság Lendületben!) ugyanisnem lesz képes betölteni a baloldal által hagyott hatalmi űrt.
A baloldal agóniája ugyan egész Európában tapasztalható, sőt világjelenségnek számít, dea francia, a holland és a magyar példák még ezeken is túltesznek.
A Génération a közvélemény-kutatások alapján azonban 3 százalékon áll, tehát várhatóan nem lesz egyetlen EP-képviselője sem.
A francia jobbközép súlya is csökkeni fog, a Republikánusok (Les Républicains-LR) a mostani 20 helyett 11 főt delegálhatnak az Európai Parlamentbe. A közvélemény-kutatások alapjána Marine Le Pen-féle Nemzeti Gyűlés (Rassemblement national-RN), régebbi nevén Nemzeti Front nyeri majd meg az EP-választásokat, jelenlegi állás alapján 21 képviselői helyet fog szerezni a mostani 24 helyett Strasbourgban.
Az ALDE azonban csak a harmadik legnagyobb frakció lesz – 68 fővel – az Európai Parlamentben, ami a Néppárt (EPP) és a szocialisták mellett nem fogja majd tudni érvényesíteni az érdekeit. Harmadik helyen Jean-Luc Mélenchon, Engedetlen Franciaország (La France insoumise) nevű, 2016-ban alakult szélsőbaloldali pártja fog végezni. A pártnak 8 EP-képviselője lehet, akiket a radikális, már-már kommunista Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal-frakcióba fog delegálni.
A sárgamellényesek pártjának minimum 12 EP-képviselője lehet, és Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettesnek a jövőben megalakuló frakciójához csatlakozhatnak.
Mivel a frakciók között szétforgácsolódott francia 79 képviselő jelentős része új és tapasztalatlan politikusból fog állni, ezért a franciák nem fognak semmilyen fontos tisztséget betölteni az Európai Parlament különböző szakbizottságaiban. Jelenleg a Gazdasági Bizottságot vezeti egy veterán francia baloldali politikus, Pervenche Berès, a Petíciós Bizottságnak is francia szocialista EP-képviselő az elnöke, Virginie Rozière személyében.
Pervenche Berès – a várható bukástól tartva – már jelezte, hogy nem indul a májusi EP-választáson, Virginie Rozière pedig ugyan jelölteti magát, de nincs esélye bejutni.
A franciáknak így csak egy bizottsági alelnöki tisztség fog maradni, mivel a néppárti Arnaud Danjean megtarthatja a Külügy Bizottságban betöltött alelnöki tisztségét, mert ő lesz a Republikánusok listavezetője.
Franciaország tehát szakbizottsági elnök nélkül marad az Európai Parlamentben, ami óriási presztízs- és befolyásvesztést jelent egy magára nagyhatalomként tekintő állam számára.
