Nagy testű őscápa maradványaira bukkantak
AUSTIN. Egy új kövület arról árulkodik, hogy 100 millió évvel ezelőtt kétemeletes épülettel megegyező méretű, óriási cápa élt a sekély tengerekben.
A Leptostyrax macrorhiza nevet kapott hatalmas hal korának egyik legtermetesebb ragadozója lehetett, maradványainak fellelésével a kutatók pontosíthatják becsléseiket az ilyen gigantikus ragadozó cápák megjelenésének idejét illetően - magyarázza Joseph Frederickson, a kutatás társszerzője.
Az ősi tengeri élőlényt teljesen véletlenül fedezték fel. Frederickson amatőr paleontológusklubot alapított egyetemistaként, majd 2009-ben kiruccantak a texasi Duck Creek-formációhoz, amelyről ismeretes, hogy rengeteg tengeri gerinctelen maradványait őrizte meg. 100 millió éve ez a régió egyébként egy sekély tenger, a Mexikói-öblöt a sarkvidékig átívelő és Észak-Amerikát kettészelő, úgynevezett nyugati belső vízi út részét képezte.
A formáció mentén sétálva vettek észre egy, a talajból kitüremkedő hatalmas csigolyát. Végezetül hármat ástak ki, átmérőjük 11,4 centiméter. Külső részük körül lemezszerű struktúrák (úgynevezett lamellák) halmozódtak fel, ami azt sugallja, valamikor a heringcápafélék (Lamnidae) csoportjának képviselőjéhez tartoztak, ez a család öleli fel többek között a homoki tigriscápákat, a nagy fehér cápákat és a koboldcápákat.
A szakirodalmat áttekintve a kutató hasonló cápacsigolya leírására bukkant, 1997-ben találták meg Kansasban, szintén 100 millió éves, és egy 9,8 méter hosszú haltól származott. Az új leletet eme korábbival összevetve arra a következtetésre jutottak, valószínűleg ugyanazon faj egyedei. A texasi legalább 6,2 méteres volt, bár ez a kutatók szerint konzervatív becslés. (Ennek ellenére a „texasi cápa” nem vetekedhetett a valaha élt legnagyobb cápával, a 18 méteres Megalodonnal.)
A mezozoikum hasonló ökoszisztémáinak elemzésével úgy hiszik, mindkettő a Leptostyrax macrorhiza faj képviselője, amelytől korábban csak fogakat leltek fel, így nehéz volt kikövetkeztetni valós méretüket. A PLoS One folyóiratban közölt új tanulmány azt sugallja, ez a hal a korábban véltnél jóval nagyobb volt.
Kensu Simada, a korábbi lelet megtalálója szerint mindennek ellenére korántsem biztos, hogy az új csigolyák a Leptostyraxhoz tartoztak. Szerinte elképzelhető, hogy egy másik kihalt cápafajé, amelynek olyan apró foga volt, hogy eddig nem lelték fel nyomát a kövületek között.
Bármelyik forgatókönyv bizonyuljon is valósnak, a korai krétakori tengerekről alkotott képünket módosítja. Eddig a kutatók úgy hitték, hogy akkoriban az egyetlen óriási ragadozók a félelmetes plesiosaurusok, a modern gyíkok hosszú nyakú, hosszú orrú, akár 12 méteresre is megnövő rokonai voltak. A jelek szerint azonban az óceán eléggé fajgazdag volt ahhoz, hogy legalább két csúcsragadozó életben maradhasson.
Frederickson szerint a cápa valószínűleg a fehér cápához mérten mindent elfogyasztott, ami szájába került, vagyis nagy testű halakat, pliosaurusivadékokat, tengeri hüllőket és akár kifejlett pliosaurusok tetemét is - számolt be a Híradó.hu portál.
Az ősi tengeri élőlényt teljesen véletlenül fedezték fel. Frederickson amatőr paleontológusklubot alapított egyetemistaként, majd 2009-ben kiruccantak a texasi Duck Creek-formációhoz, amelyről ismeretes, hogy rengeteg tengeri gerinctelen maradványait őrizte meg. 100 millió éve ez a régió egyébként egy sekély tenger, a Mexikói-öblöt a sarkvidékig átívelő és Észak-Amerikát kettészelő, úgynevezett nyugati belső vízi út részét képezte.
A formáció mentén sétálva vettek észre egy, a talajból kitüremkedő hatalmas csigolyát. Végezetül hármat ástak ki, átmérőjük 11,4 centiméter. Külső részük körül lemezszerű struktúrák (úgynevezett lamellák) halmozódtak fel, ami azt sugallja, valamikor a heringcápafélék (Lamnidae) csoportjának képviselőjéhez tartoztak, ez a család öleli fel többek között a homoki tigriscápákat, a nagy fehér cápákat és a koboldcápákat.
A szakirodalmat áttekintve a kutató hasonló cápacsigolya leírására bukkant, 1997-ben találták meg Kansasban, szintén 100 millió éves, és egy 9,8 méter hosszú haltól származott. Az új leletet eme korábbival összevetve arra a következtetésre jutottak, valószínűleg ugyanazon faj egyedei. A texasi legalább 6,2 méteres volt, bár ez a kutatók szerint konzervatív becslés. (Ennek ellenére a „texasi cápa” nem vetekedhetett a valaha élt legnagyobb cápával, a 18 méteres Megalodonnal.)
A mezozoikum hasonló ökoszisztémáinak elemzésével úgy hiszik, mindkettő a Leptostyrax macrorhiza faj képviselője, amelytől korábban csak fogakat leltek fel, így nehéz volt kikövetkeztetni valós méretüket. A PLoS One folyóiratban közölt új tanulmány azt sugallja, ez a hal a korábban véltnél jóval nagyobb volt.
Kensu Simada, a korábbi lelet megtalálója szerint mindennek ellenére korántsem biztos, hogy az új csigolyák a Leptostyraxhoz tartoztak. Szerinte elképzelhető, hogy egy másik kihalt cápafajé, amelynek olyan apró foga volt, hogy eddig nem lelték fel nyomát a kövületek között.
Bármelyik forgatókönyv bizonyuljon is valósnak, a korai krétakori tengerekről alkotott képünket módosítja. Eddig a kutatók úgy hitték, hogy akkoriban az egyetlen óriási ragadozók a félelmetes plesiosaurusok, a modern gyíkok hosszú nyakú, hosszú orrú, akár 12 méteresre is megnövő rokonai voltak. A jelek szerint azonban az óceán eléggé fajgazdag volt ahhoz, hogy legalább két csúcsragadozó életben maradhasson.
Frederickson szerint a cápa valószínűleg a fehér cápához mérten mindent elfogyasztott, ami szájába került, vagyis nagy testű halakat, pliosaurusivadékokat, tengeri hüllőket és akár kifejlett pliosaurusok tetemét is - számolt be a Híradó.hu portál.
Forrás
Híradó.hu