2019. március 26., 18:06

Nagy érdeklődés övezte a határon túli magyar ifjúsági közösségek számára kiírt pályázatokat

Nagy érdeklődés övezte a testvér-települési és határon túli magyar ifjúsági közösségek számára kiírt pályázatokat – hangzott el Potápi Árpád Jánosnak, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának március 26-án tartott sajtótájékoztatóján, amelyen az anyaországi és a külhoni magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítését célzó testvér-települési programok és együttműködések, valamint a határon túli magyar ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységének támogatására kiírt pályázatok eredményeiről számolt be az államtitkár.

Potápi Árpád János
Fotó: MTI

Mindkét pályázatot 2018. november 20-án hirdették meg. A testvér-települési pályázatnál kiemelten fontosnak tartották, hogy személyes kötődések alakuljanak ki az anyaországi és a külhoni magyar közösségek között, az anyaországi és határon túli magyar települések és megyék önkormányzatai között. A pályázatnak köszönhetően 2015-től 260 magyarországi település 300 külhoni magyar településsel kötött kapcsolatának kialakításához és megerősítéséhez járult hozzá ily módon a nemzetpolitikai államtitkárság közvetítésével a magyar kormány. Az évek során a testvér-települési pályázat keretösszege növekedett, idén már 250 millió forint állt a rendelkezésre.  

A mostani kiírásban a beérkezett pályázatoknak a 78 %-át tudták támogatni – 351-ből 274-et. Elsősorban a magyar történelemhez kapcsolódó események és a nemzeti ünnepeinkhez kapcsolódó közösen megvalósítandó programokat, a testvértelepüléseken működő oktatási és nevelési intézmények együttműködését, a kulturális örökség ápolását, kulturális, ifjúsági és hagyományőrző tevékenységek megvalósítását sikerült támogatni, valamint az új testvér-települési kapcsolatok kiépítését. A kedvezményezettek között volt Felvidékről például Nyitragerencsér, amely Balatonalmádival és az erdélyi Tusnádfürdő testvér-településekkel közösen bizonyult sikeresnek, valamint Ipolybalog is, amelynek önkormányzata Budakeszivel és a kárpátaljai Bergdédával volt eredményes. A nyertes pályázatok teljes listája itt érhető el.

Az ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységének támogatását 2016-tól szintén pályázati kiírás formájában valósítja meg a nemzetpolitikai államtitkárság. Az elmúlt évben 300 ifjúsági szervezetet sikerült támogatni, idén pedig a 250 millió forintra megemelt keretösszegből már 349 pályázatot hirdettek ki sikeresnek. A nyertes pályázatok százalékos aránya régiónként: Erdély – 65 %, Felvidék – 17 %, Vajdaság – 7,7 %, Kárpátalja – 7,4 %, Muravidék – 1,14 %, Horvátország – 0,6 %.

Felvidékről 62 pályázat érkezett, ami az erdélyi 228 pályázathoz képest viszonylag kevés. Örömteli viszont, hogy az összes Felvidékről érkezett pályázat sikeres volt, ami 54 millió forintos támogatást jelent. Érdemes tehát a jövőben nagyobb számban jelentkezniük az ifjúsági és cserkész közösségeknek, hiszen a beérkezett pályázatok 97 százaléka kapott támogatást. Sikeres volt például a rozsnyói Kincskereső Gyermek Néptáncegyüttes Polgári Társulás, amely a II. Kincskereső Vándorfesztiválra 1 millió forintot kapott. A nyertes pályázatok teljes listája itt érhető el.

Mindkét pályázat legfontosabb céljaként a határon túli magyarok szülőföldön való boldogulása, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolat ápolása és fejlesztése, a magyar nemzeti öntudat megerősítése fogalmazódott meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.