2018. április 12., 14:51

Minority Safepack: a Felvidéken 68 ezer aláírás gyűlt össze, leadták az íveket

„Az őshonos kisebbségek védelmét szorgalmazó európai polgári kezdeményezéstől azt várjuk, hogy az Európai Unióban megszülessen egy nemzeti közösségeket védő átfogó jogszabály, mert ilyen egyelőre nincs” – jelentette ki Berényi József, az MKP elnökségi tagja, miután a besztercebányai járási hivatal illetékes osztályán iktatták a Minority SafePack Initiative (MSPI) Szlovákiában összegyűjtött aláírásait.

Berényi József minority Safepack
Fotó: tények.sk

Berényi József, aki a Minority Safepack felvidéki koordinátora volt, a ma7-nek elmondta: a Felvidéken összesen több mint 68 ezer aláírást gyűjtöttek össze, ebből 54 ezer papíron, 14 ezer pedig elektronikus formában érkezett be.

Eredetileg jóval több aláírást sikerült összegyűjtenünk, mivel azonban az európai uniós formanyomtatványok jóval bonyolultabbak, mint a hasonló szlovákiai ívek, sok hibásan kitöltött ív érkezett be. Ezeket kiszűrtük, mert mindenképpen azt szerettük volna, hogy amit a hatóságnak leadunk, az mind érvényes legyen

– tette hozzá.

Berényi József szerint a kezdeményezés nemcsak azért bizonyult sikeresnek, mert - a minimális hét helyett tizenegy uniós tagországból - a szükséges egymillió aláírásnál végül negyedmillióval több aláírás érkezett be, hanem azért is, mert az aláírásgyűjtést példa nélküli összefogás kísérte.

A Felvidéken ebbe nagyon sok intézmény, magánember bekapcsolódott. Jó volt látni, hogy a kezdeményezést a közösségi oldalakon is nagyon sokan népszerűsítették

– fogalmazott Berényi, aki azt várja a kezdeményezéstől, hogy megszülessen egy életképes, a felvidéki magyarok életét is könnyebbé tevő, identitásuk megőrzését elősegítő európai uniós jogforma, mert ilyen egyelőre nincs.

A Minority SafePack néven előterjesztett javaslatcsomag nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika területén javasol intézkedéseket az EU-nak az őshonos nemzeti kisebbségek védelmében. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.