2012. május 4., 19:44

Mindszenty bíborosról emlékeztek meg Rómában

RÓMA. Mindszenty József halálának évfordulójáról emlékeztek meg Rómában a bíboros egykori címtemplomában. A mise főcelebrálója Jose Saraiva Martins bíboros, a vatikáni Szenttté avatási Kongregáció nyugalmazott prefektusa, aki Mindszenty boldoggá avatásról is beszélt.

"Az évfordulót Mindszenty teljes jogi, erkölcsi, politikai rehabilitációjának fénye ragyogja be. Fontos esemény ez a bíboros szenvedéstörténetének lezárására és nem kevéssé járulhat hozzá a magyar nép erkölcsi jólétéhez is" - fogalmazott beszédében Saraiva Martins bíboros.
Mindszentyt "mély meggyőződése, Krisztusba vetett bizalma, evangelizációs szolgálata a mai napig tökéletes példaképpé teszi, ezért indult el a boldoggá avatási eljárása is, mely a kánonjogi szabályok szerint halad előre" - hangsúlyozta Saraiva Martins. Hozzátette, hogy tüzetesen tanulmányozta Mindszenty kanonizációs eljárásának dokumentumait és arra a kérdésre, hogy mikor avatják boldoggá a magyar egyház nagy pásztorát, azt tudja válaszolni, hogy "Mindszenty számára van hely a boldogok sorában".

Rómában minden évben megemlékeznek a Bécsben, 1975. május 6-án elhunyt Mindszenty bíborosról. A szentmise helyszíne az idén is az 1946-ban bíborossá avatott Mindszenty címtemplomában, a vértanú Szent Istvánról elnevezett, a római magyarok templomaként ismert Santo Stefano Rotondóban volt.

A bíboros születésének 120. évfordulójával egybeeső olasz nyelvű mise főcelebrálója Jose Saraiva Martins bíboros, a vatikáni Szentté avatási Kongregáció nyugalmazott prefektusa volt, aki 2008-ig vezette a kongregációt. Koncelebrált Tóth Tamás rektor, a római Pápai Magyar Egyházi Intézet előljárója, Németh László pápai prelátus, olaszországi magyar főlelkész, a római Szent István zarándokház igazgatója. A római Collegium Germanicum magyar hallgatói ministráltak.

A misén részt vett Győriványi Gábor szentszéki nagykövet és további tizenkét ország Vatikánnál akreditált nagykövete.

Megosztás