Milyen hatalmi harcok dúltak az ÁVO-ban?
BUDAPEST. Megjelent Müller Rolf könyve az Államvédelmi Osztály vagy a későbbiekben Államvédelmi Hatóságként nevezett politikai rendőrség szerepéről a Rákosi-korszakban.
Amikor a magyarországi kommunista hatalomátvételről és a rendszer folyamatos kiépítéséről van szó, leginkább a Magyar Kommunista Párt (MKP) mint az események legfontosabb tényezője jut az eszünkbe. Ám a történetnek van egy – kevesebb figyelmet kapó, de annál nagyobb jelentőséggel bíró – szereplője, ez pedig az Államvédelmi Hatóságként nevezett politikai rendőrség.
A kommunista diktatúra legfontosabb intézményének létrejöttéhez meghatározó nemzetközi események és belpolitikai átalakulások nyújtottak kedvező feltételeket: például a szovjet hadsereg jelenléte Magyarországon. A „vörössé” vált országokban immár legálisan tevékenykedő kommunista pártok Moszkva teljes támogatását élvezték. Ennek következtében megkezdhették a minden téren megnyilvánuló agresszív politikájukat, amelynek célja a teljes hatalomátvétel volt. Ennek megvalósítása érdekében a kommunista pártnak pedig szüksége volt egy teljesen lojális, hatékony és a körülményeket tekintve szigorúan fellépő szervezetre.
Müller Rolf a kommunista erőszakszervezet egy évtizedes történetét bemutatva részletesen kitér az intézményt vezető legfontosabb személyiségekre, a belső hatalmi harcokra és a szervezet szerkezeti felépítésére - ismerteti a tortenelemportal.hu.
A Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban címet viselő, 230 oldalas könyv öt nagy részre oszlik. A szerző bemutatja az olvasó számára az ÁVO létrejöttét tekintve fontosnak számító 1944-45-ös években létrejött közbiztonsági szervezeteket. Magyarországot épphogy „felszabadította” a Vörös Hadsereg, megalakult az országot felügyelő Szövetséges Ellenőrző Bizottság, amely folyamatos nyomást gyakorolt a belügyekre, közben teljes mértékben támogatta az illegalitásból előlépő kommunistákat. A kedvező feltételek hatására az MKP egyre nagyobb részt akart szerezni magának a látszólag hamarosan egységesülő politikai rendőrségen belül. A közbiztonságot jellemző rendszertelen állapotok tisztázása után a szerző kitér az elődintézmények, az Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztály és a BRFK Politikai Rendészeti Osztály megalakulását övező eseményekre.
A szerző röviden bemutatja a két másik, szintén fontosnak tekinthető szervezetet, a Pálffy György által vezetett Katonapolitikai Osztályt (Katpol) és a Villányi András vezette Gazdaságrendészeti Osztályt (GRO), majd rávilágít a PRO mint a hatalmával önkényesen visszaélő szervezet brutalitására. Sorozatos letartóztatások, testi fenyítések és internálások jellemzik legpontosabban a tevékenységüket.
1946 októberében alakult meg a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), amelynek a „rendszerellenes elemek” felderítése és megfékezése lett a feladata. Az 1948-as pártgyűlésen egyre többen hangoztatják – köztük maga a belügyminiszter, Rajk László – az autonómia szükségességét az ÁVO számára. Az újonnan kinevezett belügyminiszter, Kádár János lett az, aki átalakította a szervezetet, így „a fordulat évében” létrejött a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága (ÁVH).
Rövid beszámolót találunk a könyvben az 1948-ban letartoztatott és a budapesti főhadiszálláson őrizetbe helyezett személyekről, fogva tartásuk előtti tevékenységükről és a későbbi letartóztatásuk körülményeiről. Az ekkora már meglehetősen hírhedtté vált ÁVH léte és működése nyomán ráébredt a társadalom: többé senki sincs biztonságban. Jól példázza ezt Rajk László belügy-, majd külügyminiszter letartóztatása és kivégzése. Nem kerülhették el az akasztófát a Katpol és a GRO vezetői sem, Pálffyt még 1949-ben, Villányit 1950-ben ítélték el koncepciós perben. A Katpolt, a GRO-t és a Honvéd Határőrséget magába olvasztva az ÁVH 1950-től már a BM-től függetlenül működik tovább.
Péter Gábor egyre nagyobb hatalomra tett szert, emiatt kezdett terhessé és elviselhetetlené válni egyes pártvezetők számára. 1953-ra az ő sorsa is megpecsételődött, a pártvezetőség elrendelte a letartóztatását. A könyv bemutatja az ÁVH hatalmi belviszályok miatti meggyengülését is.
A szovjet KGB vezetőjének, Berijának a „javaslatára” Gerő Ernő belügyminiszter, a kipróbált NKVD-tiszt lesz az, akit megbíznak a szervezet helyreállításával, amely hamarosan visszakerült a belügyminisztérium fennhatósága alá. Az 1956-os forradalom és szabadságharc során az ÁVH kész volt megvédeni azt a rendszert, amelynek a létét köszönhette.
A kommunista diktatúra legfontosabb intézményének létrejöttéhez meghatározó nemzetközi események és belpolitikai átalakulások nyújtottak kedvező feltételeket: például a szovjet hadsereg jelenléte Magyarországon. A „vörössé” vált országokban immár legálisan tevékenykedő kommunista pártok Moszkva teljes támogatását élvezték. Ennek következtében megkezdhették a minden téren megnyilvánuló agresszív politikájukat, amelynek célja a teljes hatalomátvétel volt. Ennek megvalósítása érdekében a kommunista pártnak pedig szüksége volt egy teljesen lojális, hatékony és a körülményeket tekintve szigorúan fellépő szervezetre.
Müller Rolf a kommunista erőszakszervezet egy évtizedes történetét bemutatva részletesen kitér az intézményt vezető legfontosabb személyiségekre, a belső hatalmi harcokra és a szervezet szerkezeti felépítésére - ismerteti a tortenelemportal.hu.
A Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban címet viselő, 230 oldalas könyv öt nagy részre oszlik. A szerző bemutatja az olvasó számára az ÁVO létrejöttét tekintve fontosnak számító 1944-45-ös években létrejött közbiztonsági szervezeteket. Magyarországot épphogy „felszabadította” a Vörös Hadsereg, megalakult az országot felügyelő Szövetséges Ellenőrző Bizottság, amely folyamatos nyomást gyakorolt a belügyekre, közben teljes mértékben támogatta az illegalitásból előlépő kommunistákat. A kedvező feltételek hatására az MKP egyre nagyobb részt akart szerezni magának a látszólag hamarosan egységesülő politikai rendőrségen belül. A közbiztonságot jellemző rendszertelen állapotok tisztázása után a szerző kitér az elődintézmények, az Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztály és a BRFK Politikai Rendészeti Osztály megalakulását övező eseményekre.
A szerző röviden bemutatja a két másik, szintén fontosnak tekinthető szervezetet, a Pálffy György által vezetett Katonapolitikai Osztályt (Katpol) és a Villányi András vezette Gazdaságrendészeti Osztályt (GRO), majd rávilágít a PRO mint a hatalmával önkényesen visszaélő szervezet brutalitására. Sorozatos letartóztatások, testi fenyítések és internálások jellemzik legpontosabban a tevékenységüket.
1946 októberében alakult meg a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), amelynek a „rendszerellenes elemek” felderítése és megfékezése lett a feladata. Az 1948-as pártgyűlésen egyre többen hangoztatják – köztük maga a belügyminiszter, Rajk László – az autonómia szükségességét az ÁVO számára. Az újonnan kinevezett belügyminiszter, Kádár János lett az, aki átalakította a szervezetet, így „a fordulat évében” létrejött a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága (ÁVH).
Rövid beszámolót találunk a könyvben az 1948-ban letartoztatott és a budapesti főhadiszálláson őrizetbe helyezett személyekről, fogva tartásuk előtti tevékenységükről és a későbbi letartóztatásuk körülményeiről. Az ekkora már meglehetősen hírhedtté vált ÁVH léte és működése nyomán ráébredt a társadalom: többé senki sincs biztonságban. Jól példázza ezt Rajk László belügy-, majd külügyminiszter letartóztatása és kivégzése. Nem kerülhették el az akasztófát a Katpol és a GRO vezetői sem, Pálffyt még 1949-ben, Villányit 1950-ben ítélték el koncepciós perben. A Katpolt, a GRO-t és a Honvéd Határőrséget magába olvasztva az ÁVH 1950-től már a BM-től függetlenül működik tovább.
Péter Gábor egyre nagyobb hatalomra tett szert, emiatt kezdett terhessé és elviselhetetlené válni egyes pártvezetők számára. 1953-ra az ő sorsa is megpecsételődött, a pártvezetőség elrendelte a letartóztatását. A könyv bemutatja az ÁVH hatalmi belviszályok miatti meggyengülését is.
A szovjet KGB vezetőjének, Berijának a „javaslatára” Gerő Ernő belügyminiszter, a kipróbált NKVD-tiszt lesz az, akit megbíznak a szervezet helyreállításával, amely hamarosan visszakerült a belügyminisztérium fennhatósága alá. Az 1956-os forradalom és szabadságharc során az ÁVH kész volt megvédeni azt a rendszert, amelynek a létét köszönhette.
Forrás
tortenelemportal.hu
