2019. március 4., 20:18

Mikor távozik Bugár a politikából? A Dennik N kommentátora szerint erről is szól az államfőválasztás

A legutóbbi felmérésekben Bugár Béla preferenciái alacsonyabbak, mint öt évvel ezelőtt az MKP jelöltjéé, Bárdos Gyuláéi voltak. Ha ez az állás maradna a választásokon is, az a Most-Híd számára kudarc lenne – véli a Denník N napilap kommentátora, Radoslav Štefančík, aki szerint a jelenlegi államfőválasztás előtt több kérdés is felvetődik, ezek egyike, hogy képes-e a szlovákiai nyilvánosság egy része ellenállni a nemek közötti hagyományos megkülönböztetésnek.

Bugár Béla
Fotó: TASR

Több szociológus is azt állítja, Szlovákia ezen már túl van, más idők fújnak, hiszen tíz év is eltelt már Iveta Radičová alulmaradása óta a „politikailag ügyetlen” Ivan Gašparovičcsal szemben. Csakhogy a női jelöltek száma az egyharmadot sem teszi ki, s ha a magukat progresszívnak valló politikusok nem tartják tiszteletben a nemi kiegyenlítődést, miért gondolkodna másként a népesség maradék fele?

Bugár nem a megfelelő „indikátor”

A kommentátor szerint az államfőválasztás több más kérdés mellett Bugár Béláról is szól majd. Nem is olyan régen még azt kérdeztük, megérett-e Szlovákia egy magyarra a köztársasági elnöki székben. Lehet, hogy talán már meg is érett, de Bugár Béla nem a megfelelő „indikátor”.

Az előző választásokon a magyar választópolgárok szavazatait egyértelműen a jobboldali jelöltek kapták. A 2014-es államfőválasztáson Bárdos Gyula is indult, aki az első fordulóban a tipikusan magyar járásokban hengerelt. A második helyen ezekben a járásokban Andrej Kiska végzett. Öt évvel ezt megelőzően pedig a magyar választók egyértelműen Iveta Radičovát támogatták, Gašparovič a magyar járásokban szóhoz sem jutott.

A jelenlegi választások előtti utolsó közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a magyar választóknak nem igazán van kedvük Bugár Bélához, mint államfőhöz. Az államfőválasztás tehát nemcsak a Grassalkovich-palota új lakójának személyéről szól, hanem a magyarok bizalmáról is Bugárral szemben. Bugár Béla ugyanis már nemcsak magyar, hanem a Smer koalíciós partnere is, akinek a jelöltjeit eddig a magyar választópolgár többnyire elutasította.

A koalíció mint válasz?

A lap szerint lehet, hogy éppen a Smerrel való koalíció a válasz a kérdésre, miért mérnek a közvélemény-kutatók Bugár államfőjelöltnek a felméréseikben olyan alacsony értékeket. Ráadásul alacsonyabbat, mint amennyit öt évvel ezelőtt Bárdos Gyula elért. Bárdos számára az 5,1 százalékos eredmény siker volt, a portál szerint egy parlamenten kívüli párt politikusától ez nagyon szép eredmény, magasabb, mint a párt preferenciái voltak. A parlament alelnökének esetében még azonban ez is kevés lenne.

A magyarok Szlovákiában mindig is segítették a demokráciát, rendszerint a jó oldalon álltak. A kérdés tehát az, hogyan viselkedik majd a magyar választópolgár a jelenlegi államfőválasztás során. 

A választásokat így végeredményben nemcsak a modern és a hagyományos, a konzervatív és a liberális közti konfliktus befolyásolhatja. A választási eredményről a magyarok is dönthetnek. Már csak azt kell megvárnunk, kit támogat majd Bugár Béla a második fordulóban: a koalíciós szövetségesét vagy inkább azt a jelöltet, akihez a magyar választók egy része húz. Persze, csak ha a valóság nem lesz más, mint az eddig közzétett felmérések.

Bugár preferenciái alacsonyak. Ha a választási eredménye mégis magasabb lesz pártja preferenciáinál, a második fordulót illető ajánlása biztosan fontos lesz majd, véli a kommentátor. Abban az esetben azonban, ha alacsonyabb lesz az eredménye, mint Bárdos Gyuláé volt öt évvel ezelőtt, nem az lesz a kérdés, kit támogat a második fordulóban, hanem hogy mikor távozik a politikából.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.