Miért válhatott Szlovákia a posztmodern politikai marketing egyik legsikeresebb kísérleti terepévé?

A 2016 óta tartó ciklus még szlovákiai viszonylatban is meghökkentő mélységben rendezte át a hazai politika erőviszonyait. A kormánykoalíció a ciklus kezdete óta elveszítette társadalmi támogatottsága jelentős részét, de a jelek szerint nem a parlamenti ellenzéke, hanem egymással is versengő parlamenten kívüli erők válthatják a kormányrúdnál.

A szlovák pártrendszer korábban sem volt gránitszilárdságú, de az még a Tátra alatt is szokatlan egybeesés, hogy a kormánykoalíció és a parlamenti ellenzéke egyszerre legyen a politikai klíma kárvallottja.

A május végi európai parlamenti választás alaposan átrendezte a szlovák politika erőviszonyait. A várakozásokhoz képest is jobban szerepelt a Progresszív Szlovákia, a napokban hivatalba lépett Zuzana Čaputová korábbi pártja. Európai, sőt világtendencia, hogy a jól megragadható értékek mentén szerveződő pártok korát felváltotta a reklámszakma módszerei szerint életre hívott posztmodern politizálás.

A szlovák progresszívek sem kötelezik el magukat pontosan definiálható kulturális vagy politikai értékek mellett, de a marketingesek által tökéletesre csiszolt módon fejezik ki potenciális szavazóik életérzését.

A posztmodern politikai marketing felismerése, hogy olyan átélhető üzenetekre van szükség, amik nem kötelezik értékválasztásra a szavazókat, de a voksolással megadja nekik az együtt cselekvés illúzióját. Fiatalos, sikeres, de voltaképpen homályban marad, mitől is annyira menő – éppúgy, mint a közismert cukros üdítő a reklámban.

Zelenszkij, Čaputová, Macron a vonzóan csomagolt homályzóna. Aki velük tart, látszólag valami üdítően frissnek, sikerrel kecsegtetőnek válik a részesévé. Ha jobban belegondolunk, ők mégsem mások, mint a huszadik század háromosztatú politikai rendszerének bomlástermékei. Lévén, mára kiüresedett, sőt a genderkurzussal önmaga torz paródiájába fordult a klasszikus liberalizmus, értékválságba került a konzervativizmus, és a jóléti társadalomba felszívódott választóit kutatva tanácstalan útkeresésben van a szociáldemokrácia.

Az sem kizárólag szlovákiai jelenség, hogy a pártrendszer az elmúlt években szinte a felismerhetetlenségig változott meg. Az életérzés-pártok főleg ott erősödtek meg, ahol a becsontosodott politikai erőket leginkább sodorta el a társadalmi elégedetlenség.

Szlovákiában a Kuciak-gyilkosság hatott katalizáló erővel: társadalmi tükröt tartva a hatalmon lévő és a parlamenti ellenzékben ülő politikai elit elé.

Elérkezett az a pillanat, amikor korszerűtlenné, dohszagúvá vált Matovič populizmusa, ósdinak hatott a huszadik század eszméit legalább névleg magával hurcoló SaS és még a bohócsipkát is felismerte a választó a gyenge közepes Trump-imitátor Boris Kollár feje búbján.

Már fejtegettük ezeken a hasábokon, hogy kezdetben úgy tűnt, a Kuciak-gyilkosságot követő turbulenciákból a legtöbbet Andrej Kiska profitálhat. A volt államfő, feszegetve szűkre szabott jogköreit, egy időre az erkölcsileg vállalhatatlan kormány antitézisévé vált. Kiska ugyanakkor mindvégig időzavarban volt: államfőként nem folytathatott klasszikus politikát, de szemmel láthatóan nagyon akart. Így azután ahelyett, hogy erkölcsi piedesztálon hagyta volna maga mögött a Grassalkovich-palotát, izzadtságszagú akarnok lett belőle.

Kiska, a sikeres self-made man a kilencvenes és a korai kétezres évek receptjét hordozza. Annak a kelet-közép-európai politikusnak a típusa, akinek sikerült a rendszerváltoztatás zavarosából felbuknia, jóléttel bástyázott filantróp gesztusokkal szerzett népszerűséget. Jól szabott zakójában versenyképtelen az életérzés-párt reményt hordozó élénk színű ruhakölteményeivel.

Amíg tehát Čaputová kiaknázza a homályzóna politikai előnyeit, addig Kiska az árnyékban marad. Múlt héten bejelentett pártja: Az Emberekért, már nevében is gyorsan felejthető bejegyzés a populizmus gyorstalpalójából.

A Kiskát övező társadalmi szimpátia csökkenése persze nem választható el a sajtó személyével szembeni fokozódó ellenszenvétől. Médiahátszél nélkül komoly fejtörést jelent Andrej Kiskának, hogy az ellenzék vezető erejévé tornázza fel pártját a választásokig hátralévő hónapokban.

Erre vajmi kevés esélye van.

A szlovák politika képlékenysége abból is fakad, hogy a pártvezérek nagy része megtakarította magának a pártszervezés munkáját. Legutóbb Matovič szembesült ezzel a kritikával pártja renitensei részéről. A média tenyerén hordozott progresszívek könnyen ugyanebbe a hibába eshetnek.

Ha a Smer-SD politikusaiban lesz annyi bölcsesség, hogy a következő hónapokban nem számolják fel a saját pártjukat, akkor a hatalomra kerülő sokszínű koalíció – élén a progresszívekkel – olyan gyorsan feledhető epizód lehet a szlovák politikában, mint egy böfögés a marketingesek által sulykolt cukros üdítő elfogyasztása után.

(Megjelent a Magyar7 c. heilap 2019/26. számában)