Megszavazta az ukrán parlament a hadiállapot bevezetését
Megszavazta az ukrán parlament hétfő este a hadiállapot bevezetését azzal a változtatással, hogy nem az egész országban, hanem csak tíz megyében vezetik be.
Az előterjesztést 276 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban.
Az UNIAN ukrán hírügynökség szerint
a hadiállapotot az Oroszországgal és a Moldovához tartozó, Ukrajna által el nem ismert szakadár Dnyeszter Menti Köztársasággal határos megyékben vezetik be szerda reggeltől 30 napos időtartamra.
A hadiállapot az ukrán jogban a rendkívüli állapot egy formája, nem jelent tényleges háborús állapotot.
Petro Porosenko ukrán elnök tévébeszédében hangsúlyozta, hogy a hadiállapot bevezetésére vonatkozó rendelet nem irányoz elő a polgárok jogaival és szabadságjogaival kapcsolatos semmilyen korlátozást, és a választásokat is megtartják a tervezett időpontban.
Korábban a brit, a lengyel és a francia kormány agressziónak minősítette az orosz magatartást a kercsi incidensben. Szlovákia, Csehország, és Németország önmérsékletre szólította a feleket. Moszkva ugyanakkor Kijev provokációjának nevezte a történteket.
A szlovák külügyminisztérium közleményben szólította fel Oroszországot, tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot és biztosítsa a szabad hozzáférést az Azovi-tenger övezetében fekvő ukrán kikötőkbe.
- hangsúlyozta a minisztérium, hozzátéve, hogy Szlovákia teljességgel támogatja Ukrajna szuverenitását és területi épségét a nemzetközileg elismert határok között.
Tomáš Petříček cseh külügyminiszter szerint Prága számára az Azovi-tenger orosz elfoglalása éppen úgy elfogadhatatlan, mint a Krím félszigeté. Hozzátette: ha az EU szankciókat fogadna el az incidenssel kapcsolatban, Csehország támogatná azokat.
A külügyminisztérium közleményében a nemzetközi jog durva megsértésének minősítette a Kercsi-szoros Oroszország által bevezetett blokádját és felszólította Moszkvát, engedje szabadon az elfogott ukrán hajókat és tengerészeket.
A Kercsi-szorosnál foglyul ejtett három ukrán hajó és legénysége azonnali szabadon bocsátására szólította fel brüsszeli sajtótájékoztatóján Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Oroszországot, indokolatlannak minősítve az orosz katonai erő alkalmazását az Azovi-tengeren.
A NATO-főtitkár közölte: az összes NATO-szövetséges teljes támogatásáról biztosította Ukrajnát területi integritását és szuverenitását illetően.
- tette hozzá.
Oroszország durván megsértette a szuverén Ukrajna területi épségét - hangoztatta az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete az ENSZ BT rendkívüli ülésén. A BT elutasította azt az orosz állítást, hogy Kijev sértette volna meg Oroszország szuverenitását.
Nikki Haley közölte: Washington fenntartja a Moszkva ellen a Krím-félsziget bekebelezése miatt meghozott büntető intézkedéseket.
Volodimir Jelcsenko, Ukrajna ENSZ-nagykövete arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy foganatosítson újabb szankciókat Oroszországgal szemben, "beleértve Oroszország Azovi-tengeri kikötőit".
Alekszandr Lukasevics, Oroszország EBESZ-nagykövete a szervezet rendkívüli ülésén az állította:
olyan értesülések birtokába jutottak, miszerint az ukrán fegyveres erők külföldi titkosszolgálatok bevonásával vegyi fegyverrel készülnek provokációt elkövetni a kelet-ukrajnai válságövezetben.
Lukasevics szerint az ukrán hadsereg a frontvonalnál BUK és Sz-300-as légvédelmi eszközöket, illetve Uragan és Grad típusú rakéta-sorozatvetőket telepített. Hangsúlyozta, hogy a hadiállapot elrendelése Ukrajnában fenyegeti a kelet-ukrajnai szakadár területek biztonságát. "Kijev feszültségek provokálására irányuló politikája csak megerősíti a legutóbbi történéseket" - fűzte hozzá Lukasevics.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint az ukrán hadihajók a kijevi vezetés utasítására hatoltak be az orosz területi vizekre, "provokációjukat" az Ukrán Biztonsági Szolgálat két munkatársa koordinálta. A szolgálat közölte, hogy a hajókötelék parancsnoka, Vlagyimir Leszovoj harmadosztályú kapitány elismerte: tudatában volt annak, hogy az ukrán haditengerészeti csoportosulás fellépése a Kercsi-szorosban "provokatív természetű" volt.
Elmondta:
az ukrán tengerészek szándékosan hagyták figyelmen kívül az orosz határőrség felszólításait.
Az FSZB szerint a lőfegyvert és nehézgéppuskákat szállító ukrán hadihajók az incidens elején azt állították, hogy nem kívánnak áthaladni a Kercsi-szoroson.
Az ukrán haditengerészet vasárnap este közölte, hogy az orosz FSZB határőrsége tüzet nyitott az ukrán hadihajókra és az orosz különleges egységek elfoglaltak három ukrán hajót. A támadásban az eddigi adatok alapján hat ukrán tengerész megsebesült.